Három év hat hónapról jogerősen három évre enyhítette a Debreceni Törvényszék annak a férfinak a börtönbüntetését, aki 2022 szeptemberében megharapott egy rendőrt.
A törvényszék az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta, hogy az enyhítést azért látta indokoltnak, mert a vádlott a büntetőeljárásban több mint másfél évig szabadságelvonással járó kényszerintézkedés hatálya alatt állt, továbbá a bíróság figyelembe vette az időmúlást is a büntetés kiszabása óta.
A rendőrök 2022. szeptember 26-án megpróbálták megállítani az autóját ittasan vezető püspökladányi férfit. A vádlott nem állt meg, és nagyjából egy kilométeren keresztül menekült a rendőrök elől, majd bezárkózott az ingatlanába. Miután a rendőrök bejutottak a lakásba, testi kényszert alkalmaztak a férfival szemben, aki ellenállt, és megharapta az egyik rendőr ujját, amelyen nyolc napon túl gyógyuló nyílt sebet ejtett - írta a Debreceni Törvényszék.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
-
Orbán Viktor méltánytalannak és igazságtalannak nevezte, hogy azok az országok, amelyek évek óta dolgoznak azon, hogy érdemalapon tudjanak bekerülni az EU-ba, most hátrasorolást szenvednek el.
-
Mi, keresztények "hiszünk abban, hogy Isten örök boldogságra teremtett bennünket, és ebben várja a mi szabad közreműködésünket is" - fogalmazott a bíboros.
-
Blankó Miklós nyelvész, nyelvművelő a közmédia Édes anyanyelvünk című rádióműsoráról tartott előadást, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, százéves műsor kiemelt szerepet tölt be a nyelvi szemléletformálásban és a normakijelölésben.