Rossi csalódott – a szurkolótábor is...
2024. június 27. 12:53

A magyar labdarúgó-válogatott csoportkörös búcsúja után Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan néhány dolgon változtatna az Európa-bajnoki felkészülésen, de ezeket csupán apróságnak nevezte.

mlsz

"Nem beszéltem senkivel a szerdai mérkőzéseket követően, melyekkel megpecsételődött a sorsunk. Három napot csak tétlenül várnunk kellett az eredményekre. Ezen a szinten bárki legyőzhet bárkit, ha egy csapat nem a legjobbját nyújtja. Ezért tudta Georgia felülmúlni Portugáliát, vagy Szlovénia pontot tudott szerezni Anglia ellen" - kezdte értékelését a csütörtöki sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. "Természetesen csalódottak vagyunk, mert az előző kontinensviadalhoz képest ugyan plusz egy pontot szereztünk, de ugyanúgy kiestünk a csoportkörben".
   
A láthatóan letörten nyilatkozó 59 éves szakember szerint most nehéz a rövid- vagy hosszútávú jövőről beszélnie, előbb pihennie kell, hogy teljesen kitisztítsa a fejét. Ahogy fogalmazott, egyáltalán nem élvezte az Eb-t, ami elsősorban a rossz rajtnak tulajdonítható, mert így számára sokkal stresszesebb volt, mint a három évvel ezelőtti. Azt pozitívumként értékelte, hogy a svájciak elleni nyitómérkőzés szörnyű első félideje után a válogatott képes volt felállni és a folytatásban jobb teljesítményt nyújtani.
   
"Remélem, negyven év elteltével sikerül újra kiharcolni a vb-részvételt, de mindenkinek meg kell értenie, hogy nem lehet ennyire rosszul kezdeni. Ezen a szinten ilyen ellenfelekkel szemben, muszáj jól kezdeni és még jobban kell befejezni a sorozatot. De összességében nem akarom kritizálni a játékosokat, mivel megtették, ami tőlük tellett. Azt látni kell, hogy többen nem a legjobb állapotban érkeztek a tornára, ez az egyik oka, hogy nem jutottunk tovább" - mondta Rossi, aki az MTI érdeklődésére úgy reagált, hogy a sikeres világbajnoki kvalifikációhoz a játék több elemében is fejlődni kell a nemzeti együttesnek, de az lesz a legfontosabb, hogy a futballisták játékban és csúcsformában legyenek.
   
Rossi egyetértett azzal, hogy a magyarok közül a harmadik csoportmeccs legjobbjának választott Sallai Roland nyújtotta a legjobb teljesítményt a mostani Eb-n, szerinte a Freiburg támadója megérett arra, hogy tegyen egy lépést előre a karrierjében, de ez nem rajta múlik.
   
"Nagyon jól futballozott, ő volt a legjobb játékosunk az Eb-n, de sajnos ez sem volt elég továbbjutáshoz" - mondta Rossi, aki ismét leszögezte, hogy a magyarok elsősorban a csapatmunkának köszönhetik az eddigi eredményeiket.
   
Rossi az egyetlen örömteli pillanatnak a skótok ellen 1-0-ra megnyert találkozó lefújását nevezte, de ez a boldogság is csak rövid ideig lett úrrá rajta. Arra a kérdésre, hogy bármit változtatna-e utólag, úgy felelt, hogy nagy dolgokat nem, de Nego Loic, Balogh Botond és Horváth Krisztofer sérülése miatt változtathatott volna a keret összetételén, ugyanakkor ez a válogatott teljesítményét összességében nem befolyásolta.
   
A magyarok a svájciaktól és a házigazda németektől elszenvedett kétgólos vereség után Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával 1-0-ra legyőzték Skóciát, így három ponttal és mínusz hármas (2-5) gólkülönbséggel fejezték be a tornát. A csoportharmadikok tabelláján a nyolcaddöntőről éppen lemaradó ötödik helyen végeztek. Három éve az előző kontinensviadalon is a csoportkörben búcsúztak Rossi tanítványai, akkor két ponttal negyedikek lettek Franciaország, Németország és Portugália mögött.
   
A nemzeti együttes legközelebb szeptember 7-én a Nemzetek Ligája negyedik idényének rajtján Németország vendége lesz Düsseldorfban.
 

mti
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
MTI Hírfelhasználó