Fegyverest fogtak el
2024. július 2. 14:16

Néhány napig még vörös szinten tartják a biztonsági készültséget Szerbiában - közölte Milos Vucevic miniszterelnök kedden a belgrádi Blic televízióban arra utalva, hogy a biztonsági készültséget megemelték, miután szombaton egy iszlám hitre áttért szerb férfi számszeríjjal sebesített meg egy, a belgrádi izraeli nagykövetséget őrző szerb csendőrt, aki önvédelemből lelőtte.

A szerb kormányfő hozzátette: a biztonsági szolgálatok a szélsőséges vallási szervezetek felderítését dolgoznak. Mint mondta: a hivatalos szervek azon dolgoznak, hogy felszámolják mindazokat a szélsőséges vallási szervezeteket, amelyek "a vallással és a hittel visszaélve akarnak bizonyos szélsőséges politikai és terrorista célokat megvalósítani". Milos Vucevic kiemelte, hogy az akció egyetlen nemzeti közösség vagy vallási felekezet ellen sem irányul.
   
A szombati támadást Ivica Dacic belügyminiszter "a szerb állam ellen irányuló terrortámadásnak" nevezte.
   
Vasárnap két férfit vettek őrizetbe a számszeríjas támadással összefüggésben, hétfőn pedig egy harmadik személyt is előállítottak, aki fegyverekkel teli táskával sétált be az egyik belgrádi rendőrőrsre. A férfi hátizsákjában számszeríjat, nyilakat, késeket, robbanófejet és nuncsakut is találtak. Ivica Dacic közölte: a férfi az elfogása után azt mondta, védelmet keresett, mert a maffia üldözi.

mti
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó