Magyarként folytatja az olimpiai érmes dél-koreai gyorskorcsolyázó
2024. július 5. 13:51

Egy-egy dél-koreai rövidpályás és nagypályás gyorskorcsolyázó magyar színekben folytatja a pályafutását, egyikük a háromszoros olimpiai érmes Kim Minszok.

Bánhidi Ákos ágazati igazgató kifejtette, több szempontból is fontos és meghatározó lépés volt a honosítás. Egyrészt a Liu fivérek távozása után fontos volt megmutatni, hogy ez nem "egyirányú utca", mert a sportági nagyhatalomnak számító országból érkező versenyzőknek is olyan feltételeket és körülményeket tudnak biztosítani, hogy Magyarországot választják. Másrészt kiemelte azt, hogy a két ázsiai sportoló olyan elképesztő edzésmunkát végez, amivel felfele húzza a magyar fiatalokat.
   
"Ahogy az üzleti életben, úgy a sportban is az eredmények az elsődlegesek. Példaként megemlíteném, hogy az idén világbajnok négytagú férfi váltóból mindössze egyetlen versenyző született Kínában, pedig abban az országban több mint egymilliárd emberből van merítési lehetőség" - utalt Bánhidi Ákos a Liu fivérek által vb-diadalra vezetett kínai stafétára. "Harminc-harmincöt éve nevelem a magyar gyorskorcsolyázókat, egy ilyen lehetőségre nem fogok nemet mondani, mert ez az ő érdeküket is szolgálja. Nem lesz rossz érzésem, hogy a váltóban a magyar fiatalok mellett szerepel majd Mun Vundzsun."
   
Bánhidi Ákos kiemelte, a 23 éves versenyző a dél-koreai válogatókon döntős volt, ami azért "vb-szintet" mutat, ennek megfelelően jelenleg befejező emberként számol vele a váltóban. A nagypályás gyorskorcsolyázót, Kim Minszokot pedig világklasszisnak nevezte, aki 19 esztendősen a phjongcshangi téli olimpián bronzérmes lett 1500 méteren, majd ezt megismételte két éve Pekingben. Az üldözéses csapatversenyben 2018-ból van egy ezüstérme is.
   
"Másfél évre eltiltottak Dél-Koreában ittas vezetés miatt, a válogatottból pedig három évre kizártak" - mondta az MTI-nek karrierje otthoni ellehetetlenüléséről Kim, aki az állampolgársági eskünél az Olivér nevet választotta. "Hollandiában egy profi csapattal készülök majd, de amikor Magyarországon vagyok, akkor a short track csapattal szoktam edzeni."
   
Kim kijelentette, legfőbb vágya, hogy még fényesebb érmet szerezzen az ötkarikás játékokon. Hozzátette, rendkívül nehéz dolga lesz, mert az elmúlt két év világbajnokságán az amerikai Jordan Stolz 500, 1000 és 1500 méteren is legyőzhetetlennek bizonyult, de mindent meg fog tenni azért, hogy mégis sikerüljön. Az MTI érdeklődésére elárulta, sokszor kacérkodik azzal a gondolattal, hogy kipróbálja magát rövidpályán is, de egyelőre kizárólag arra összpontosít, hogy 2026-ban a milánói téli olimpián a lehető legjobban szerepeljen Magyarországot képviselve.
   
Mindkét gyorskorcsolyázó már az ősszel rajtoló új szezonban versenyezhet magyar, illetve ferencvárosi színekben. Honosításukban kulcsszerepe volt Csul Vonli-nek, aki már évek óta a magyar válogatott szakmai stábját erősíti.

mti
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó