Őrizetbe vették egy brassói magánegyetem oktatóját pénteken korrupció gyanúja miatt - írta a korrupcióellenes ügyészség (DNA) brassói területi kirendeltségére hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
A korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítják az egyetemi oktatót, hogy rendszeresen fogadott el csúszópénzt és javakat diákjaitól, hogy elégséges osztályzatot adjon nekik a vizsgákon, záróvizsgán.
Az ügyészek két elfogatóparancsot adtak ki többrendbéli befolyással való üzérkedés, befolyásszerzés, vesztegetés, valamint vesztegetésben való bűnrészesség gyanújával.
Az egyetemi oktató mellett egy közvetítőt is előzetes letartóztatásba helyeztek.
Az ügyben nyolc rendőrt és egy csendőrt is gyanúsítottként hallgatnak ki vesztegetés és befolyás vásárlása miatt, és hat másik személy ellen is vizsgálat zajlik.
A Hotnews.ro azt írta, hogy a hatósági alkalmazottak is az egyetemi oktató diákjai voltak. A hírportál szerint az egyetemi oktató 2023-ban és 2024-ben 500 lej (39 ezer forint) és 2500 lej (197 ezer forint) közötti összegeket kért diákjaitól, hogy elégséges osztályzatot adjon nekik a vizsgán, az összeget a vizsga fontosságának függvényében határozta meg.
A korrupcióellenes hatóságok csütörtökön húsz házkutatást tartottak az ügyben 10 megyében, a többi között székelyföldi megyékben is.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.