Lehet, hogy többet árt neki, mint használ, de azért kampányol mellette
2024. július 23. 07:18
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Joe Biden az elnökjelöltségtől való visszalépéséről tett bejelentése óta első alkalommal szólalt meg a nyilvánosság előtt, és hangsúlyozta: "nem megy sehova", kitölti az elnöki mandátumát, ami 2025 januárjáig tart.
Kamala Harris megfizethető lakhatást és méltányos béreket, valamint a középosztály megerősítését ígérte választási programjának elemeként. Továbbá élesen bírálta Donald Trumpot, akiről azt mondta, hogy egykori kerületi ügyészként "ismeri a fajtáját".
Kamala Harris elnökjelöltségét Joe Biden elnök vasárnap biztosította támogatásáról, miután bejelentette visszalépését az elnökválasztástól.
Az alelnök elnökjelöltsége mögé állt a Kongresszus demokrata tagjainak mintegy kétharmada, és kampányának hétfői bejelentése szerint bő egy nap alatt 81 millió dollár kampánytámogatás folyt be.
A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek, ott kell elnyerni a többséget. A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja az elnökjelölő országos gyűlését.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.