Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja a demokrata párt jelölési joggal rendelkező delegáltjainak többsége - derül ki a kedden közölt összesítésekből.
Az AP hírügynökség összegzése szerint a demokrata elnökjelölő konvención szavazattal rendelkező előválasztáson kiválasztott 3949 delegált közül kedd reggelig 2688 Kamala Harrisnak ígérte voksát.
Az év első felében az Egyesült Államok minden államában megrendezett előválasztások eredményeként Joe Biden 3904 delegálti vokssal rendelkezett, ugyanakkor visszalépését követően a delegáltak döntésén múlik, hogy ki támogatnak.
Joe Biden vasárnap, a visszalépéséről szóló bejelentésével egy időben azt is közölte, hogy maga helyett alelnökét, Kamala Harrist ajánlja elnökjelöltnek. Az elnök hétfőn telefonon kapcsolódott be Harris kampányeseményébe, ahol azt ígérte, hogy segíti és részt vesz az új elnökjelölt kampányában.
Az alelnök választási küzdelmének szervezését Joe Biden kampányszervezete vette át, amelyet többségében az elnök eddigi kampányfőnökei irányítanak.
Kamala Harris elnökjelöltségét a Kongresszus demokrata tagjainak túlnyomó többsége biztosította támogatásáról washingtoni idő szerint kedd reggelig. Hétfőn a legbefolyásosabb demokrata politikusok közül Nancy Pelosi volt képviselőházi elnök közölte, hogy támogatja Harrist elnökjelöltként, ugyanakkor a képviselőház és a szenátus több vezető demokrata tagja egyelőre nem állt be mögé, és egyelőre Barack Obama volt elnök sem biztosította támogatásáról.
Kedden George Clooney filmszínész közleményben tudatta, hogy Kamala Harrist támogatja. A hollywoodi sztár tavasszal még Joe Biden nagyszabású kampányadomány-gyűjtő eseményének műsorvezetőjeként szerepelt, ugyanakkor július elején nyilvánosan is csatlakozott azokhoz, akik az elnök visszalépését kérték.
A Demokrata Párt hivatalos elnökjelölő konvencióját augusztus 19-22. között tartják Chicagóban.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.