Szélsőséges balti propaganda-hadjárat hazánk ellen
2024. július 30. 21:51
Újraindult a balti propaganda-hadjárat hazánk ellen, a baltiak szerint Magyarország veszélyezteti a schengeni övezet biztonságát azáltal, hogy több más ország állampolgárai mellett az orosz és a belorusz állampolgárok is bekerültek a Nemzeti Kártya-programba - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter bejegyzésében kijelentette: "ez egy gyerekes hazugság".
Az igazság az, hogy az orosz és belorusz állampolgárok továbbra is kizárólag vízum birtokában léphetnek be Magyarország és ezzel a schengeni övezet területére, tartózkodási engedélyt pedig csak a jogszabályokban rögzített módon, az Idegenrendészeti Főigazgatóság által lefolytatott eljárás nyomán kaphatnak - mutatott rá a miniszter.
Hozzátette, ilyen eljárásokat lefolytatni, tartózkodási engedélyt kiadni az európai szabályok szerint nemzeti hatáskörbe tartozik, ilyen joga tehát van a litván, a lett és az észt hatóságoknak is.
"Sokkal jobb lenne, ha balti kollégáim korrektül tájékoztatnák saját választópolgáraikat egy újabb hazugsághadjárat indítása helyett" - fogalmazott Szijjártó Péter.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.