Gyilkosság gyanújával vettek őrizetbe két szakorvost
2024. augusztus 7. 23:04

Szándékos emberölési kísérlettel és szándékos emberöléssel gyanúsítja és őrizetbe vette szerdán a bukaresti ügyészség a fővárosi Sfantul Pantelimon kórház két, intenzív osztályon dolgozó szakorvosát, akik a vádhatóság szerint gyógyszermegvonással idézték elő egyik betegük halálát.

A román média által "gyanús haláleseteknek" nevezett ügyben négy hónapja kezdődött nyomozás egy kórházi alkalmazott feljelentése alapján, aki azt állította, hogy a vérnyomás szinten tartására használt noradrenalin adagolásának szándékos csökkentése miatt halt meg április 4. és 7. között 17 beteg a Pantelimon intenzív osztályán.
   
Az Agerpres hírügynökség által idézett ügyészségi közlemény szerint amikor a két gyanúsított úgy ítélte meg, hogy "már nem célszerű" életben tartani egyes intenzív ellátásra szoruló betegeket, a noradrenalin drasztikus megvonásával idézték elő halálukat.
   
Március 26-án az addigi adag tizenötöd részére csökkentették egy 54 éves, súlyos állapotban levő, rendkívül alacsony vérnyomású betegnek beadott noradrenalin szintjét. A beteg akkor nem halt meg, mert egy asszisztensnő közbelépett, és perfúzión keresztül pótolta a noradrenalint. Április 4-én ismét drasztikusan lecsökkentették ugyanazon beteg noradrenalin dózisát: egy óra múlva a páciensnek leállt a légzése és a szíve, nem sokkal később pedig megállapították a halál beálltát - részletezte az ügyészség.
   
A vádhatóság az egyik asszisztensnőt is őrizetbe vette, folytatólagosan elkövetett hamis tanúzás gyanújával. Az ügyészek mindhárom gyanúsított esetében 30 napos előzetes letartóztatást kértek a bíróságtól.
   
Az ügyben eljáró Alexandru Anghel ügyész szerint a 17 gyanús haláleset közül csak egy páciens halála kapcsán rendelkeznek elegendő bizonyítékkal. A vádhatóságnak hozzáférése volt ugyan az automata noradrenalinadagolók adataihoz, de a kórház nem dokumentálja ezek mozgatását, áthelyezését egyik pácienstől a másikhoz. Végül egy - a sajtóban is megjelent - fotó alapján sikerült beazonosítani az adagolók egyikét és összefüggésbe hozni az egyik áldozattal - magyarázta az ügyész.
   
A két orvosnő őrizetbe vétele előtt - az ügyészég által szerda reggel bejelentett házkutatás hírére - Alexandru Rafila egészségügyi miniszter lemondásra szólította fel a Santul Pantelinom kórház igazgatóját, arra hivatkozva, hogy a büntetőeljárás súlyosan károsította a kórház hitelét és megingatta az egészségügyi szolgáltatásaiba vetett bizalmat. A kórház menedzsere és orvosigazgatója is beadta lemondását - közölte a miniszter.
   
Az ügyben korábban a kórház belső vizsgálatot rendelt el, de nem talált rendellenességet. A bukaresti orovosi kamara fegyelmi bizottsága is azt állapította meg, hogy nem történt műhiba. Korábban a miniszter is azt valószínűsítette, hogy az alkalmazottak közötti súrlódások miatt hozták hírbe a kórházat és feljelentő személyes sérelmek miatt, alaptalan vádaskodással akart bosszút állni kollégáin.


hbl \ gtr

MTI
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó