Európa-liga - Kötelező továbbjutás előtt a Ferencváros
2024. augusztus 21. 10:40
Csütörtökön a magyar bajnok Ferencváros a bosnyák, orbászvári Borac együttesét fogadja a labdarúgó Európa-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójának első felvonásán.
A párharc győztese a második számú nemzetközi sorozat főtábláján indulhat, míg a vesztes a Konferencia-ligába kerül át.
A Ferencváros sorozatban a hatodik szezonjában lesz érdekelt egy európai kupasorozat őszi küzdelmei során, a zöld-fehérek szériája a 2019/20-as idényében kezdődött, a csapat azóta egyszer a Bajnokok Ligájában, háromszor az Európa-ligában, a legutóbbi idényben pedig a Konferencia-ligában bizonyíthatott.
A Ferencváros remek formában várja a bosnyákok elleni párharcot, ugyanis a múlt hétvégén sorozatban a 17. alkalommal is legyőzte az ősi rivális Újpestet, így az NB I-ben százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll.
Az FTC-ben ráadásul 55 nap után újra tétmérkőzésen lépett pályára Varga Barnabás, az előző két élvonalbeli idény gólkirálya, aki még a skótok elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen szenvedett arccsonttörést. A támadó most bekerült Pascal Jansen vezetőedző El-keretébe is.
A két csapat története során először találkozik egymással, a Ferencváros fennállása során harmadszor kerül szembe bosnyák riválissal a nemzetközi kupaporondon, legutóbb 2015 nyarán az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Zeljeznicar kettős győzelemmel búcsúztatta a zöld-fehéreket.
A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozó játékvezetője a skót Nicholas Walsh lesz, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.