Vitézy Dávid: Óbudán új választás kell
2024. augusztus 21. 17:52

Óbudán új választás kell - írta szerdán Facebook-oldalán Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek), a Fővárosi Közgyűlés megválasztott tagja, miután pénteken az óbudai polgármestert korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatták. Mint írta, az új választásra azért van szükség, hogy az ott élők "olyan polgármestert választhassanak, aki alpolgármesterével együtt nem előzetes letartóztatásból vezet egy 128 ezres kerületet".

Vitézy Dávid bejegyzésében kifogásolta, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek "egy szava sincs a főváros egyik legnagyobb kerületében kialakult politikai és közigazgatási válságról".
   

Emlékeztetett rá, hogy a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi listán Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) is szerepelt, és a főpolgármester is ajánlotta, a választási plakát szerint a "legjobb választásnak" tartotta.
   
Karácsony Gergelynek világossá kell tennie, hogy kitart-e az óbudai polgármester támogatása mellett, vagy egyetért-e azzal, hogy Kiss Lászlónak le kell mondania - fogalmazott Vitézy Dávid. A politikus a bejegyzésében sajtóhírekre hivatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a korrupciós ügyben "Karácsony pártja is érintett lehet", mert a Párbeszéd társelnökének, Szabó Tímea óbudai országgyűlési képviselőnek a kampányfőnökét is őrizetbe vették a rendőrök.
 

mti
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
MTI Hírfelhasználó