Elbúcsúzik a politikától Horváth Csaba is
2024. szeptember 30. 15:55

Szeptember utolsó napján véget ér az önkormányzati ciklus, és ezzel én is lezárom több mint két évtizedes politikai pályafutásomat – jelentette be Horváth Csaba leköszönő zuglói polgármester hétfői közleményében. A búcsúzó politikus a 24.hu számára elküldött közleményében tekinti át a mögötte álló időszakot. Az indulásra így emlékszik vissza: „25 évvel ezelőtt immár több sikeres vállalat vezetőjeként döntöttem úgy, hogy a továbbiakban a közjóért szeretnék dolgozni. Nemcsak bosszankodni a hétköznapok problémáin, hanem megtenni mindent a megoldásukért.” Horváth Csaba a közleményben azt is kiemeli, hogy a kezdetektől szülővárosáért, Budapestért akart dolgozni.

Mint írja: hálás a sorsnak, hogy ez megadatott számára. Büszke arra, hogy 2002-ben, alig 33 évesen választották meg a II. kerület polgármesterévé; baloldali politikusként egy akkor inkább konzervatív kerületben.

24.hu, InfoStart
Címkék:
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Menczer Tamás: Melegszik a pite, Peti!
MTI Hírfelhasználó