Kötelezővé akarják tenni a keresztet
2024. október 10. 16:55

Minden osztályteremben legyen kötelező a kereszt elhelyezése Róma hatodik kerületében - erről döntött a helyi jobbközép többségű önkormányzati testület csütörtökön a főváros azon részén, ahol a legmagasabb a más nemzetiségű és más vallású diákok aránya.

Első körben az önkormányzat oktatási bizottsága, most pedig a testület szavazta meg a kerület iskoláira vonatkozó rendelkezést.

A kereszt az olasz kulturális hagyomány szimbóluma, az oktatásban is egyetemes értékeket sugalló jelkép, az iskola pedig az új generációknak nemcsak tartalomelsajátítást, hanem polgári és erkölcsi nevelést is kíván nyújtani - olvasható az önkormányzati többség kiadta dokumentumban.

A Róma keleti részén, a körgyűrű mentén található kerületben mintegy 260 ezren élnek. Egy korábbi felmérés szerint itt a legmagasabb, 17,9 százalék a bevándorlók aránya, és ebben a külvárosi negyedben a legmagasabb a 14 év alatti bevándorlógyerekek aránya is, ami 25 százaléknak felel meg. Kivétel nélkül olasz iskolába járnak. A külföldiek legnépesebb csoportját a románok és a nigériaiak alkotják.

Az önkormányzat honlapja több mint harminc iskolát tüntet fel az általános iskoláktól a gimnáziumokig és szakközépiskolákig. A jobbközép erők kezdeményezése szerint az összes osztályteremben el kell helyezni a keresztet, amelyet általában a katedra mögötti falra szoktak feltenni.

A katolikus Olaszországban régóta vita folyik a kereszt használatáról az állami oktatási intézményekben. Az alkotmánybíróság legutolsó, 2021-es határozata az iskolai autonómia keretében az oktatási intézményekre bízta a döntést a kereszt elhelyezéséről. Ennek értelmében az önkormányzati rendelkezés nem kötelezheti az igazgatókat, de “a kereszt elhelyezését ajánlhatja”.

Olaszországban az állami kórházakban, hivatalokban és üzletekben is gyakran látni keresztet.

A kereszt kötelezővé tételét az osztályokban Gabriele Manzo, az Olasz Testvérek (FdI) kormánypárt önkormányzati képviselője, az oktatási bizottság elnöke kezdeményezte.

“Senkit nem akarunk megsérteni: a kereszt az olaszok történelmi és erkölcsi értékeit fejezi ki. Ha én vándorolnék külföldre, tiszteletben tartanám a helyi hagyományokat és kultúrát” - nyilatkozta.

Az önkormányzati testület ellenzékét képviselő Demokrata Párt (PD) frakcióvezetője, Fabrizio Compagnone szerint a jobboldal az iskolai autonómiát sérti, és a vallási jelképet propagandaként használja fel.

A legnagyobb visszhangot egy 2002-es eset kapta, amikor Olaszország északkeleti részén, egy, a venetói Abano Termében élő finn állampolgár kérelmezte, hogy gyermekei osztályaiból távolítsák el a keresztet.

Az oktatási intézmény tanári testülete nemet mondott, amire az édesanya Veneto tartomány közigazgatási bíróságához fordult, amely elutasította a keresetet arra hivatkozva, hogy a kereszt “az identitás és nem kizárólag a hit jelképe”. 2004-ben az ügy az alkotmánybíróság elé került, majd 2009-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely két évvel később jogerős ítélettel megállapította, hogy a kereszt elhelyezése nem sérti az emberi jogok európai egyezményét.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
MTI Hírfelhasználó