A főpolgármester Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot javasolja helyettesnek
2024. november 25. 09:12
Karácsony Gergely főpolgármester Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot javasolja főpolgármester-helyettesnek – olvasható a Fővárosi Közgyűlés e heti ülésének napirendi javaslatai között. Amennyiben a közgyűlés november 27-én megszavazza a személyüket, aznaptól látnák el a posztot, mindketten főállásban. A javaslat az illetményüket a főpolgármester illetményének 90 százalékában határozza meg, amely összegszerűen a jelenleg hatályos jogszabályok alapján havi 1 350 000 forint, illetve havi 202 500 forint költségtérítésben részesülnének.
A jelöltekről titkos szavazáson döntene a közgyűlés.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Újabb “független” jelentés, újabb próbálkozás a magyar gyermekvédelem hiteltelenítésére. A brüsszeli székhelyű European Parliamentary Forum for Sexual and Reproductive Rights (EPF) most épp azt számolgatta, mennyit fektetett Magyarország abba, hogy megállítsuk a gender-ideológia terjedését - közölte videójában Bólya Boglárka, az Európai Unió szuverenista reformfolyamatának előmozdításáért felelős miniszteri biztos.
Azt látom, hogy maga a főpolgármester sem tudja vagy nem akarja megmondani, mitől került a főváros csődbe. Az teljesen mindegy is, hogy nem akarja vagy nem tudja megmondani, a lényeg, hogy jelen pillanatban a főváros vezetésében teljes szakmai és politikai alkalmatlanság mutatkozik - leplezi le a városvezetőséget Latorcai Csaba.