Elhunyt Horn Gyuláné, az egykori miniszterelnök özvegye
2024. december 2. 16:25

Méltósággal viselt hosszú, súlyos betegség után vasárnap elhunyt – életének 93. évében - Horn Gyuláné, Horn Gyula néhai miniszterelnök özvegye – közölte ifjabb Horn Gyula hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint Horn Gyuláné – leánykori nevén Király Anna – a Vas vármegyei Duka községben született 1932. szeptember 18-án, kilencgyermekes kisparaszti családban. Az 1950-es években költözött Budapestre, szövőgyári munkásnőként dolgozott, s emellett képezte magát, pénzügyi végzettséget szerzett. Nyugdíjba vonulásáig a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott – írta a család nevében ifjabb Horn Gyula.

Úgy folytatta, hogy Horn Gyulával 1956-ban házasodtak össze, a házasságból két gyermekük született, Anna és Gyula. „Ötvenhét éven át tartó házasságuk alatt megingathatatlan szeretettel állt férje mellett jóban-rosszban. Vele tartott számos külföldi kiküldetése során, majd diplomáciai karrierje s miniszterelnöksége idején is legfőbb támasza volt, és végül odaadóan kísérte őt végig a hosszú betegségen, egészen Horn Gyula 2013-ban bekövetkezett haláláig. Mindvégig őszinte hittel osztozott Horn Gyula szociális érzékenységében, s tevékenyen részt vett a néhai miniszterelnök által elindított karitatív kezdeményezésekben” – fogalmazott.

Az elhunytat gyermekén kívül hat unokája, három dédunokája gyászolja – áll a közleményben.

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó