A vatikáni szertartásmesterek és műszaki szakértők főpróbát tartottak a Szent Péter-bazilika úgynevezett szent kapujánál, amelyet tíz év után először karácsonykor, a jubileumi szentév kezdetekor Ferenc pápa nyit ki - közölte a szentszéki sajtóközpont hétfő este.
A bazilika esti zárása után bíborosok, mérnökök és más szakértők végigjárták a szent kapu területét.
A kapu még be van zárva, belülről be is van falazva. A kapunyitás előtti napokban lebontják a falat, amelyet a legutóbbi szent évben, 2016-ban emeltek. Bontáskor a falból előkerül majd az a kis díszláda is, amelyben többek között a kapu kulcsait őrzik.
A kereszténység központi templomának számító Szent Péter-bazilika homlokzati csarnokának legszélén található a szent kapu. A kapu bronzborítása 1950-ben készült.
Első látásra nem különbözik a többi hatalmas kaputól, csak annyiban, hogy az év minden napján zárva van. A szent kapu kizárólag a szent évben tart nyitva, akkor haladnak át rajta a zarándokok, a szent év végén ismét bezárják, és újra befalazzák.
A Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával veszi kezdetét a szent év, amelyet a hagyomány szerint minden huszonötödik esztendőben tartanak meg.
Ferenc pápa december 24án este, hosszabb szertartás keretében nyitja majd meg a kaput.
2000-ig a bazilika szent kapuját a mindenkori pápa a szent év megnyitásakor egy kisebb kalapáccsal törte át. Ez 1975-ben majdnem balesetet okozott, mivel korabeli beszámolók szerint VI. Pál pápa kalapácsütéseire a téglafal darabokra tört, és a törmelékek a pápa testi épségét veszélyeztették.
II. János Pál pápa egyszerűsítette és felgyorsította a kapunyitást: 2000-től kezdve a kaput elzáró falat kőművesek korábban lebontják, így a pápa a kalapáccsal jelképesen csak megkopogtatja a szent kaput, de kezével tárja ki. Így tett Ferenc pápa is a 2015-ben kezdődött rendkívüli szent évben.
A szent kapu hagyományát 1288-ra vezetik vissza, amikor V. Celesztin pápa szent kaput nyittatott a közép-olaszországi L’Aquila városában, a Santa Maria di Collemaggio-bazilikában. A kapun történő áthaladással a hívők Perdonanzát, vagyis bűnbocsánatot kaptak, amellyel teljes búcsút lehetett nyerni.
Rómában elsőként a lateráni Szent János-bazilikában nyitottak szent kaput 1423-ban, majd 1500-tól a Szent Péter-bazilikában. A világ számos részén van szent kapu, és a 2015-ös szent évben az összeset egymás után megnyitották.
Ferenc pápa karácsony első napján a Szent Péter-bazilika kapuját nyitja meg, december 26-én pedig a római Rebibia-börtönben teszi ugyanezt egy ott felállított, jelképes szent kapuval.
December 29-én a lateráni Szent János-bazilika, január elsején a Santa Maria Maggiore, január 5-én a városfalakon kívüli Szent Pál-bazilika szent kapuját nyitják meg. Utóbbiakban a bazilikák főpapjai nyitják meg a kapukat.
A Szent Péter-bazilika főpróbáját követően a másik három bazilikánál kedd, csütörtök és péntek este tartanak műszaki ellenőrzést, hogy a tervezett kapunyitásra minden rendben legyen.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
Most egy „családon belül erőszakoskodó, éjszakai botrányhős”, aki saját képviselőtársait „Soros-ügynöknek”, „agyhalottnak”, szimpatizánsait „büdös szájúnak”, idősebb voksolóit „nyugdíjaskommandónak” tartja, egy gyermekekért aggódó, felelős politikusként próbálja magát feltüntetni – leplezi le a szélsőséget Szánthó Miklós.
-
A hatályos jogi szabályozás az újraszámlálás lehetőségét, csak szűk körben tette lehetővé, s csak törvénysértés esetére. Az általunk benyújtott módosítás ezen változtatna, ugyanis a jövőben törvénysértés nélkül is lehetne a szavazatok újraszámlálását kérni, pusztán azért, mert kis különbség van az első és a második helyezett között – rögzíti Vejkey Imre.
-
Orbán Viktor kiemelte, a migráció az a kérdés, ahol elég egyszer hibázni: ahol gyenge kormányok, gyenge vezetői beengedték a migránsokat, onnan soha többé nem tudják kirakni őket.