Matteo Salvini büszke arra, hogy igyekezett megállítani a tömeges migrációt és ezzel betartotta az ígéretét. Az olasz miniszterelnök-helyettes a Palermóban pénteken kezdődött ítélethozatali tárgyalás előtt nyilatkozott újságíróknak.
Matteo Salvini a Palermo külvárosában található, Pagliarelli-börtön bejáratánál hangoztatta, hogy számára a mai nap "örömteli", mert ezt bizonyítja, hogy "büszkeséggel védte"országát. Hozzátette, hogy ma is mindent ugyanúgy tenne, ahogyan négy évvel ezelőtt. Megjegyezte, akármilyen ítélet is születik, ő betartotta választási ígéreteit, és fellépett a tömeges migrációval szemben.
Olaszország egyik legnagyobb börtöne bunkertermében kezdődött el a Salvini elleni bírósági eljárás utolsó ülése. Az előzetes tervek szerint a bírói testület meghallgatja a vád és a védelem esetleges kiegészítéseit, majd visszavonul az ítélethozatalra.
Az ügy a spanyol civilszervezet, az Open Arms azonos nevű hajójának feltartóztatását érinti, amely 147 emberrel a fedélzetén akart kikötni Olaszországban 2019 augusztusában, amit akkor belügyminiszterként Matteo Salvini nem engedélyezett automatikusan.
A nem sokkal később bekövetkezett kormányváltás következtében Matteo Salvinitől a római parlament megvonta mentelmi jogát, és az ügyészség vádat emelt ellene a többi között nemzetközi egyezmények megsértése, hatalommal való visszaélés, és a hajón tartózkodók túszul ejtése miatt.
A vád hat év börtön kiszabását és egymillió euró kártérítés megállapítását követeli.
A védelem szerint politikai perről van szó, amely a 2019-ben Giuseppe Conte által vezetett kormány helyett egyedül Matteo Salvinit vette célba. Az Open Arms megtagadott minden más biztonságos kikötési állomást, és kizárólag az olasz partokon akarta kitenni az embereket, jól tudva, hogy ezzel Matteo Salvinit támadja - hangoztatta a védelem.
Első fokú nem jogerős döntésről van szó.
Matteo Salvini a közösségi oldalain csütörtök esti közölt videoüzenetében azt hangoztatta, hogy nem mond le jelenlegi közlekedési miniszteri tisztségéről, és ebben támogatásáról biztosította Giorgia Meloni miniszterelnök is.
A palermói bíróságon jelen van Oscar Camps az Open Arms vezetője, valamint tucatnyi olasz és külföldi civilszervezet aktivistája is.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy tavaly 5,6 milliárd köbméter, idén 7 milliárd köbméter földgáz Bulgárián keresztül érkezett hazánkba, miközben a teljes fogyasztás 9 milliárd köbméter.
-
Ha valaki háború elől menekül vagy politikai okokból fenyegeti üldöztetés – mint korábban például Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt –, akkor az esetleges politikai vitákat is vállalva kell biztosítani a menekültstátuszt – rögzítete Gulyás Gergely.
-
Az előttünk álló 2025-ös év valóban nem lesz könnyű, de ha jól dolgozunk, és a nemzetközi politikában is beérik néhány már folyamatban lévő kedvező változás, akkor a jövő év az építkezés éve lesz a szó szoros és annak átvitt értelmében is - rögzíti Latorcai János.