Szerzetesnő egy vatikáni hivatal élén
2025. január 7. 11:17

Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává - közölte a Vatikán hétfőn. A pápa kinevezte Washington új egyházi vezetőjét is.

Pope names Sr. Simona Brambilla as first woman to lead major Vatican office  - CatholicVote org

catholicvote.org

Ez az első alkalom, hogy nővér kerül egy dikasztérium élére.

A hivatalnak egy másik vezetője is van, Angel Fernandez Artime bíboros, akit a pápa a dikasztérium úgynevezett pro-prefektusának, vagyis prefektus helyettesének nevezett ki. A bíboros a szalézi rend nyugalmazott nagyrektora.

Az idén hatvan éves Simona Brambilla élete egy részében ápolónőként dolgozott, majd 1988-ban belépett egy olasz missziós nővéri rendbe, és Mozambikban is szolgálatot teljesített. 2002 és 2006 között a római Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézetében tanított. 2023-tól a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma titkára volt.

A Vatican News hírportál adatai szerint Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta a korábbi 19,2 százalékról 23,4 százalékra nőtt a Vatikán Államban dolgozó nők aránya. A pápa lehetővé tette, hogy világiak, közöttük nők is olyan tisztségeket töltsenek be, amelyek korábban kizárólag bíborosok és érsekek kiváltságának számítottak.

A Vatikáni Múzeum élére 2016-ban került először női igazgató, Barbara Jatta személyében, aki azóta is vezeti a világ egyik leglátogatottabb gyűjteményét, 2022-ben pedig a pápai állam adminisztrációs központjaként ismert Kormányzóság főtitkári tisztségét kapta meg Raffaella Petrini nővér.

Ferenc pápa a Washington egyházmegye élére Robert McElroy bíborost nevezte ki. A pápa január 10-én fogadja a leköszönő Joe Biden elnököt.

MTI
Címkék:
  • Magyar edzője van a Fradinak
    Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Schallenberg ügyvivő kancellár Ausztriában
    Nehammer azt követően mondott le az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki tisztségéről és a kancellári posztról, hogy kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások az ÖVP, a szociáldemokraták (SPÖ) és a NEOS liberális párt között.
  • Özönlenek a migránsok
    Bakondi György beszélt arról is: a kormány arra készül, hogy beperli az Európai Unió Bíróságát, mert az egy döntésével súlyos bírságot szabott ki a külső határok védelmével kapcsolatban Magyarországra. Az Európai Unió Bírósága elleni perben egy londoni ügyvédi iroda jár el.
  • Győzni akarunk, győzni akarunk! – Videó
    Robbie Keane gyorsan felvázolta az új szabályokat a Ferencvárosnál.
MTI Hírfelhasználó