Végső nyugalomra helyezték Keleti Ágnest
2025. január 9. 17:54

Végső nyugalomra helyezték az egy héttel ezelőtt elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját csütörtökön.

A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak egy-egy szál virággal a világhírű tornásznőtől, aki ezen a napon töltötte volna be 104. életévét.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédében úgy fogalmazott, "ma egy rendkívüli életút előtt tisztelgünk, miközben búcsúzunk Keleti Ágnestől".

"Attól a hölgytől, aki a XX. századi magyar történelem élő példája. Sorsa maga volt a küzdelem és a harc, egy állandó viaskodás a történelem viharaival, nehézségekkel, az elnyomással, az üldöztetéssel és a veszteségekkel. Mégis, Keleti Ágnes győztes tudott lenni" - mondta a miniszter. Hozzátette, Keleti Ágnes nemcsak sportoló volt, hanem egy olyan ember is, aki a legnehezebb körülmények között is megmutatta, hogy a küzdelmet soha nem szabad feladni.

"Keleti Ágnes élete bizonyítja, hogy a legnagyobb akadályokat is legyőzhetjük, ha van hitünk és erőnk. Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok, aki tíz olimpiai érmével Magyarország egyik legsikeresebb sportolója, de ennél is több. Egy olyan hős, aki a történelem legsötétebb óráiban is képes volt reményt és célt találni" - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja Thomas Bach NOB-elnök levelét olvasta fel a szertartáson. A német sportvezető azt írta, Keleti Ágnessel az egyetemes olimpiai közösség egy ragyogó teremtést és egy nagy bajnokot veszített el.

"Személyiségéből leginkább elevensége, alázata és csendesen áradó ereje érintett meg mindenkit, aki találkozhatott vele. Életében rettentő kihívásokkal szembesült, de ő győzelmet kovácsolt a nyomorúságból. Túlélvén a holokauszt borzalmait, újrakezdte tornász pályafutását és minden idők egyik legeredményesebb olimpikonjává vált. Ágnes megtestesítette mindazt, ami igazi bajnokká tesz valakit: a kiválóság, az állhatatosság, a barátság és a szeretet olimpiai értékei szerint élte egész életét a sportban és a sporton túl" - írta Bach.

Végső nyugalomra helyezték Keleti Ágnest

Verő Tamás főrabbi (b10) követ tesz a sírra Keleti Ágnes temetésén a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben 2025. január 9-én. Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója százhárom éves korában 2025. január 2-án hunyt el. MTI/Illyés Tibor

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszédében úgy fogalmazott, Keleti Ágnes gondoskodó, kitartó ember volt, aki magát optimista álmodozóként aposztrofálta, és ezzel a két tulajdonsággal mindig megtalálta a szerencsét a szerencsétlenségben.

"Búcsúzunk egy kiváló sportembertől és csodálatos embertől, aki világraszóló eredményeivel és időtlen bölcsességével generációknak adott leckét kitartásból és küzdeni akarásból" - mondta a MOB-elnök.

Yael Arad, az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte, hogy 103 év alatt "mennyi mindent élhet át és élhet meg egy ember".

"Keleti Ágnes kemény, perfekcionista nő volt. Mindig lenyűgözött átható tekintete és belső ereje, amely mintha azt üzente volna: senki sem győzhet le engem, mindent láttam, minden próbát kiálltam" - jelentette ki.

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára felelevenítette Keleti Ágnes pályafutásának legfontosabb állomásait, eredményeit, és úgy fogalmazott, most a magyar sport messzeföldön híres képviselőjétől búcsúzik, akinek örökségét becses kincsként fogják őrizni és továbbadni.

"A 104. születésnapi köszöntés elmarad, ehelyett fejet hajtunk a nagyszerű, egyedülálló életpályát befutó, kivételes személyiségű Keleti Ágnes előtt" - mondta.

Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke kiemelte, nemcsak Magyarország gyászolja a Nemzet Sportolóját, hanem a zsidó állam is, amely Keleti Ágnest szintén méltán vallja magáénak.

"Egész életemben csodáltam az egyéniségét, és nemcsak a világraszóló sportsikereiért, hanem azért is, mert az én szememben ő volt a magyar zsidóság bátor, nevető arca, aki mindig kiállt magáért, az ügyért, amit képviselt, és aki soha nem adta fel" - emelte ki Grósz Andor.

Végső nyugalomra helyezték Keleti Ágnest

Biró Rafael, Keleti Ágnes fia beszédet mond édesanyja temetésén a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben 2025. január 9-én. Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója százhárom éves korában 2025. január 2-án hunyt el. MTI/Illyés Tibor

Bíró Rafael, Keleti Ágnes fia személyes hangvételű megemlékezésében úgy fogalmazott, édesanyjára sokan néztek fel, példaképnek és inspirációnak tekintették, mert megmutatta az emberi lélek erejét.

"Mindenkinek fényt és reményt adtál, minden értelemben hős voltál. Te még az öregséget is legyőzted. Bebizonyítottad, hogy az öregség is lehet fiatalos. Te voltál a fény a holokauszt óriás sötétségében és mindenkinek bizonyítottad, hogy ha a test és a lélek erős, le lehet győzni a gonoszságot, a kegyetlenséget és az antiszemitizmust" - mondta.

Keleti Ágnes Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, és - haláláig - a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt. Helsinkiben 1952-ben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstöt, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzot nyert, majd 1956-ban, Melbourne-ben talajon megvédte címét, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként szintén aranyat, egyéni összetettben és csapatban pedig ezüstérmet szerzett.

Keleti Ágnest a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság, az Izraeli Olimpiai Bizottság, Budapest Főváros Önkormányzata, Újpest Önkormányzata, a Magyar Torna Szövetség és az Újpesti Torna Egylet saját halottjának tekinti.

mti
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
  • Megvan a gyilkos
    A merénylőt egy barát és családtagok segítségével azonosították, majd fogták el, miután csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda nyilvánosságra hozott egy fotót a feltételezett támadóról, aki a támadást megelőzően és azt követően is ruhát váltott.
  • Szívszorító tragédia: az Egyesült Államokban meggyilkolt lánya temetésére sem engedték ki az apát Ukrajnából
    Egy ukrán apa nem vehetett részt a háború elől az Egyesült Államokba menekült, és ott meggyilkolt lánya temetésén, miután az ukrán hatóságok a hadiállapot miatt megtiltották számára az ország elhagyását. A tragédia újra ráirányította a figyelmet arra, mennyire kegyetlen következményekkel jár a háborús jogrend a hétköznapi családok életében.
MTI Hírfelhasználó