Szijjártó Péter: Az energetikai szankciók megölik Európa versenyképességét
2025. január 20. 16:05

A politikai indíttatású energetikai szankciók megölik Európa versenyképességét és súlyos hatással vannak életszínvonalra is, ezért mielőbb újabb források és szállítási útvonalak bevonására lenne szükség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bukarestben. A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető az Európai Gázkonferencián mindenekelőtt arra figyelmeztetett, hogy az energiapiac ma a kontinensen komoly válsággal néz szembe, aminek az oka ugyanaz, mint a zuhanó versenyképességé, vagyis az, hogy a liberális mainstream ideológiai irányból közelíti meg a kizárólagosan fizikai természetű kérdéseket is. Beszédében leszögezte, hogy ez az energiaellátás ügyében különösen problémás, sajtótájékoztatókkal, politikai nyilatkozatokkal ugyanis nem lehet fűteni vagy működtetni a gazdaságot, ehhez szavai szerint a belátható jövőben még földgázra lesz szükség. Fontosnak nevezte ezért az újabb források bevonását, az újabb szállítási útvonalak létrehozását, illetve felszólalt az energetikai szankciók, a mesterséges korlátozások ellen is, mondván, hogy bizonyos ellátók politikai okok miatti diszkriminációja súlyos hatással van az európai lakosság életszínvonalára, továbbá a versenyképességre is.

A magyar kormány álláspontját ismertetve aláhúzta, hogy a lehető legtöbb forrásra és tranzitútvonalra van szükség, emellett nemzeti hatáskörben kell tartani az energiamix összeállítását. Arra is kitért, hogy az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés, így ennek a veszélyeztetése szuverenitás elleni támadásnak minősül. Ezután érintette az orosz földgáz vásárlásával kapcsolatos bírálatokat, és úgy vélekedett, hogy egy ilyen stratégiai ágazatban csak akkor érdemes változtatni a beszerzési irányon, ha van jobb – kedvezőbb árú és megbízhatóbb – ajánlat.

„Kapott Magyarország valaha ilyen ajánlatot? A válasz egyértelmű: nem. Nincs jobb ajánlat az asztalon. Tehát kizárólag akkor tudnánk lecserélni a jelenlegi beszállítónkat és a jelenlegi forrásainkat, ha készek lennénk drágább és kevésbé megbízható beszerzésre váltani” – fogalmazott. „Ezért nem mondunk le az Oroszországgal való energetikai együttműködésről. És ezért is óvjuk minden módon a Török Áramlat vezetéket, amely jelenleg a legfontosabb garancia az ellátásunk biztonságára” – tette hozzá.

Szijjártó Péter elítélte, hogy „az Európai Unió hallgat”, amikor fizikai, pénzügyi, politikai támadások érik a kontinens energetikai infrastruktúráját. Illetve közölte, hogy Magyarország nagy erővel dolgozik újabb energiaforrások bevonásán, amelyekkel a kormány a lehetőségeket kívánja bővíteni, nem a meglévő ellátókat kiváltani. Hazánk készen áll Katartól cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárolni 2027-től, s tavaly megindult a török és az azeri gáz szállítása is, most először – sorolta.

Ennek kapcsán ugyanakkor rámutatott, hogy az energetikai hálózat kapacitásbővítésére lenne szükség Délkelet-Európában a hatékony diverzifikáció érdekében, ezért a régió államai az Európai Bizottsághoz fordultak ez ügyben, a brüsszeli testület azonban nemet mondott ennek finanszírozására. „Tehát egyrészt nyomás alatt állunk, hogy diverzifikáljunk (…) Másrészt azt mondják, hogy nem kapunk semmilyen anyagi forrást, ugyanis földgázról van szó. Az Európai Bizottságnak ez a rendkívül helytelen, képtelen megközelítése komoly problémát okoz nekünk” – tudatta. A miniszter végül kitért az újabb romániai földgázmező kitermelésére is, ami – mint mondta – hatalmas reményekkel tölti el Magyarországot. Mindazonáltal kifejtette, hogy korábban két kereskedelmi szerződést is aláírtak, amelyek alapján 2024-ben kellett volna megérkeznie az első molekuláknak a szomszédos országból, viszont bizonyos okokból az érintett amerikai vállalat végül visszalépett.

„Reméljük, hogy ezúttal a Neptun Deep projekt valóban sikeres lesz. Reméljük, hogy kereskedelmi megállapodásokra tudunk jutni, és reméljük, hogy a magyar nemzeti energiamixet új romániai forrásokkal tudjuk bővíteni” – zárta mondandóját.

MTI
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó