A csapadékzóna az északkeleti országrészre húzódik
2025. március 13. 09:00
Egy peremciklon képződik tőlünk északnyugatra, hatására pedig (a viharos délnyugati szél mellett) növekvő majd csökkenő felhőzetre, esőre, záporra és zivatarok kialakulására is számíthatunk.
Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig: Délnyugat, nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a csapadékzóna az északkeleti országrészre húzódik, majd délutánra onnan is elvonul. Ezt követően a napsütés mellett a gomolyfelhő-képződésből záporok, zivatarok alakulnak ki, délnyugat felé haladva csökkenő eséllyel. Erős, több helyen viharos széllökések kísérik a délnyugati szelet, késő délutántól kezd el veszíteni erejéből a szél. A hőmérséklet csúcsértéke általában 16 és 22 fok között valószínű, az északi határnál hűvösebb is lehet. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
A Hegyvidéki KDNP szervezete nevében Azbej Tristan, a KDNP kerületi elnöke, valamint Dr. Bólya Boglárka és Hidvéghiné dr. Pulay Brigitta elnökségi tagok levélben fordultak Visi Piroska-hoz, a kerület egyházügyi és köznevelési tanácsnokához a március 15-i, botrányos ünnepi műsor kapcsán.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond Kőszegen, ahol a városban raboskodott és elhunyt közel 2500 munkaszolgálatosra emlékeztek 2025. március 24-én. MTI/Filep István