Március 21-én tartják az Erdők Nemzetközi Napját, minden évben az erdők fontosságára, jótékony hatására, és a biodiverzitásra hívják fel a figyelmet - mondta Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön este.
facebook
Ismertetése szerint 2025-ben az erdők és az élelmiszerek a világnap témája, amely az erdőknek az élelmezésbiztonságban, a táplálkozásban és a megélhetésben betöltött szerepét hangsúlyozza. Több mint 3200 vadon élő állatfaj szolgál élelmiszerként, és több mint 2 milliárd ember főzése függ a fától és más hagyományos tüzelőanyagoktól a Földön - emelte ki.
Mocz András megjegyezte: a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében több mint 30 milliárd forint áll rendelkezésre az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó telephely- és technológiai fejlesztésekre, köztük a csemetetermelési ágazat támogatására, mintegy 310 milliárd forint támogatási keretet irányoztak elő a magyar erdőgazdálkodás fejlesztésére.
Hozzátette: 2019 óta már 184 millió fát ültettek az Országfásítási Program keretében, amely az április 2-án megnyíló új erdőtelepítési pályázattal ismételt lendületet kap. "Minden egyes hektárral növekszik Magyarország zöld vagyona" - fogalmazott. A gazdák azokon a területeken próbálnak erdőt telepíteni, amelyek a mezőgazdaság számára kevésbé hasznosak.
Közlése szerint jelenleg az erdészeknek a megfelelő fafajt ajánlani a legnagyobb kihívás, mert nehéz megmondani, hogy 100 év múlva a klímaváltozás körülményei között, melyek lesznek életképesek, melyek tudnak alkalmazkodni a hőmérséklet emelkedéséhez, a talaj vízháztartásának változásához.
Az erdészeti ágazat technológiája lemaradásban van Magyarországon más mezőgazdasági ágakhoz képest, a támogatási forrásokkal beindulhat a felzárkózása. A kiöregedett eszközök használatát el kell felejteni, az erdő is megkívánja, hogy a kornak megfelelő technológiával dolgozzanak benne - fejtette ki.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.