Tizenhárom évvel a tűzeset után is bizonytalan a Krasznahorkai vár újranyitásának időpontja
2025. március 21. 12:41

Tizenhárom évvel az ott történt tűzeset után is bizonytalan a Krasznahorkai vár újranyitásának időpontja, a felújítás folyamatát ismételt késedelmek jellemzik, a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetése a jövő évi nyitást sem tartja reálisnak - derült ki a ma7.sk felvidéki magyar hírportál beszámolójából.

undefined

Az ősi magyar vár 1860-ban - wikipedia

A XIII századi várban 2012. március 10-én ütött ki tűz, a nyomozás megállapításai szerint két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége miatt. A tűz következtében a nemzeti örökség részét képező épület teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs is elpusztult.

Bár a szerencsétlenség, majd az épület sok éve húzódó felújítási folyamata az országon belül és a határokon túl is kiemelt médiafigyelmet kapott, gyakorlatilag ma sem tudja senki megmondani, hogy az épület rekonstrukciója mikor fejeződhet be, és mikor kerülhet sor a vár újranyitására.

A több mint tizenhárom éve történt tűzeset óta az épületet felügyelő Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) és a várhoz tartozó Betléri Kastélymúzeum vezetésében, illetve a felújítás kivitelezőinek sorában is több változás történt, ám a rekonstrukció - több forrásból is támogatott - folyamatának végét, amelyre csak a kormányzat 35 millió eurót hagyott jóvá, továbbra sem látni. Holott a felújítás végét korábban már 2018-ra, majd néhány évvel későbbre is ígérték és a késedelmek miatt már 2017-ben is tartottak egy tiltakozó megmozdulást.

A várban nemrégiben tartott ellenőrző napon készült beszámolójában a ma7.sk Anton Bittnernek, a Szlovák Nemzeti Múzeum megbízott vezérigazgatójának közlésére hivatkozva a felújítás jelenlegi helyzetéről azt írta: a felújítási folyamatok ismételten több hónapos késésben vannak. A SNM vezetője szerint jelenleg a fő problémát az alsó és a középső vár tetőszerkezetei jelentik, mivel nem került sor azok átadására, s a felújítás projektjének megvalósítása során előállt hibák miatt a szerkezetek rossz állapotba kerültek. Ezzel a résszel kapcsolatban a vezérigazgató szerint hamarosan új szakvélemény készül a tetők állapotáról, majd hamarosan elvégzik a szükséges javításokat és az idei év végére már megtörténhet azok hivatalos átadása.

Ha valósnak bizonyulnak az aktuális hivatalos előrejelzések - bár több hónapos csúszással - de még ugyancsak az idei évben, ősszel befejeződhet az alsó vár, illetve a középső vár egy részének még 2022-ben kezdődött, 20 millió eurós költségű rekonstrukciója.
Ez utóbbival kapcsolatban a ma7.sk beszámolója szerint Anton Bittner pénzügyi visszaélésekről, hűtlen kezelésről és fiktív számlákról is beszélt, de konkrétumokat nem említett.

A jelenleg folyamatban lévő rekonstrukciót a felső vár felújítása követheti majd. Erről a SNM vezérigazgatója azt mondta: bár ezen szakaszának a projektdokumentációja nyolc év alatt sem készült el teljesen, elkészítése hamarosan befejeződhet, amit a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés kiírása követ majd, amely alapján várhatóan még idén szeptemberben megkezdődhetnek ezek a munkálatok is.

Ugyanakkor kijelentette: nem lehet megmondani, hogy mikor nyílhat meg a vár a nagyközönség számára, az idei vagy a jövő évi nyitást azonban nem tartja reálisnak.

mti
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó