Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel
2025. március 21. 14:29
Magyarországon ma több mint félmillió – 24 évesnél fiatalabb - gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma több mint 341 000, őket ünneplik március 21-én, az egyszülős családok napján.
Az Egyszülős Központ pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az egyszülős családok különböző élethelyzetekből jönnek létre: vannak, akik válás után maradnak egyedül a gyermekükkel, sokan maradnak özvegyen, miután elvesztették társukat és minden tizedik kisbaba már úgy születik, hogy nincs mellette az édesapja.
Az egyszülős családok 80 százalékában az édesanya tölti be a családfő szerepét, de több mint 64 ezer családban az édesapa neveli egyedül a gyermekét - tették hozzá.
Úgy folytatták, hogy az egyszülős családokban magasabb a sérült gyermeket nevelők aránya, és jóval nagyobb a szegénységi kockázat, mint a kétszülős családoknál.
Kiemelték, hogy az ő segítségükre és támogatásukra jött létre az Egyszülős Központ csaknem 7 éve, az azóta eltelt időben több mint 33 ezer családnak segítettek: mintegy húszezer szülő és gyerek nyaralását, táborozását szervezték meg, sok ezer családnak adtak élelmiszercsomagot, tisztítószercsomagot, laptopot, lakhatási támogatást és szemüveg-támogatást.
Közölték azt is, hogy az idei egyszülős családok napján az egyedülálló szülők munkájának elismeréseként hirdeti meg az Egyszülős Központ a Páratlan Szülő-díj pályázatát.
Az elismerést idén is több kategóriában ítélik oda, a 6. Páratlan Szülő-díj minden kategóriájának nyertesét 145 000 forint pénzdíjjal jutalmazzák - írták.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke szerint a kutatásban, a felfedezésben az innovációban jelenik meg leginkább a kielégíthetetlen vágy arra, hogy megismerjünk újabb és újabb dolgokat. „A világ legjobb hivatása a kutató és az innovátor, mert ez adja a legnagyobb biztosítékot arra, hogy a szellemi frissességeteket megőrizzétek"
- szólt a diákokhoz a HUN-REN elnöke.
Tulsi Gabbard megerősítette: a Trump-adminisztráció feloldja a minősítés alól azokat a dokumentumokat, amelyek szerinte bemutatják, ahogy a Biden-kormányzat megpróbálta "elnémítani" az eltérő hangokat a koronavírus-járvánnyal és határőrizeti politikájával összefüggésben.