Mézesvölgyi Nyár
2025. március 24. 23:30

Hat koncert és csaknem húsz színielőadás várja a közönséget A padlástól a Brooklyni mesékig, Cseh Tamás-daloktól az operettig a veresegyházi Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztiválon június 21. és augusztus 31. között.

Kilencedik alkalommal szervezi meg a Veres 1 Színház a fesztivált, amely mintegy kétezer fős nézőterével, természetközeli környezetével és változatos műsorával a budapesti agglomeráció egyik kiemelt kulturális eseménye lett az évek alatt - olvasható a szervezők hétfői közleményében.

A családi előadások, musicalek, vígjátékok mellett koncertek és különleges showműsorok is helyet kapnak a kínálatban. Először lesz látható itt például a Bagossy Brothers Company Csillag az égen című estje, amelyben öt népzenésszel és húsz táncossal kiegészülve csendülnek fel a zenekar dalai népzenei hangszerelésben, Vecsei H. Miklós rendezésében.

Nem rongyos élet! címmel látható lesz Peller Károly operettgálája vagy Szörényi Levente és Bródy János legendás rockballadája, a Kőműves Kelemen is, Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András, László Zsolt, Radnai Csilla és Medveczky Balázs főszereplésével.

Hrutka Róbert hangszerelésében idézi meg Cseh Tamás dalszerzőt, énekest Rudolf Péter, Szegezdi Róbert, Udvaros Dorottya, Für Anikó, Nagy-Kálózy Eszter és Gubik Petra Csönded vagyok című koncertje, a Hungária együttes és Fenyő Miklós életműve előtt pedig Feke Pál Csókkirály című előadása tiszteleg majd Szulák Andrea, Király Viktor, Vastag Csaba és Csonka András főszereplésével, Szente Vajk rendezésében.

Fellép továbbá Havasi Balázs is, akinek új szerzeményei mellett régebbi dalai is hallhatók lesznek a koncerten. Érkezik a fesztiválra a Neoton Família Csepregi Évával, és először lép fel a Mézesvölgyi nagyszínpadon Rúzsa Magdi.

Idén hat teátrum, a Játékszín, a Veres 1 Színház, az Orlai Produkció, a Turay Ida Színház, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a József Attila Színház mutatja be Veresegyházon a legsikeresebb előadásait.

Látható lesz például a Kalamazoo, Hernádi Judit és Kern András jutalomjátéka, valamint Woody Allen új komédiája, a Brooklyni mese is, Szabó Máté rendezésében. A Hölgyválasz című film színpadi változatában Kolovratnik Krisztián, Lévay Viktória, Molnár Andrea és Liptai Claudia lesz látható, míg Nagy Sándor a Rém rendes vendég című vígjátékban játssza a főszerepet. A tabudöntögető Menopauza című előadás két alkalommal idén is látható lesz.

A gyerekeket a Macskafogó, a Pocahontas, Csingiling és a kalózok, A padlás és az Óz, a csodák csodája előadásokkal várják.

Stand up előadásával lép színpadra Thuróczy Szabolcs, a Hippolyt, a lakáj pedig Kálid Artúrral a címszerepben, és Göttinger Pál, Balázs Andrea és Molnár Piroska főszereplésével kerül színpadra.

A Veres 1 Színház a Szép nyári nap musicallel készül a fesztiválra, de látható lesz még a Meseautó, valamint a társulat új előadása, Agatha Christie Az Ackroyd-gyilkosság című krimije és az Anconai szerelmesek című darabja is.

mti
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó