Belgium önti a pénzt Ukrajnába
2025. április 11. 01:03

Egymilliárd eurós védelmi célú segélycsomagot biztosít idén Belgium Ukrajnának - jelentette be Bart de Wever belga miniszterelnök kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

"Ezen felül azt tervezzük, hogy minden évben legalább egy milliárd eurót fogunk biztosítani a kétoldalú katonai segítségnyújtás keretében a mandátumom ideje alatt"
– tette hozzá a belga kormányfő.

Bart de Wever kiemelte, hogy Belgium komolyan érdekelt védelmi ipari beruházásokban Ukrajnában, és közölte, hogy kedden Kijevben négy szerződést is aláírtak az ukrán féllel.

"Segítenünk kell Ukrajnának saját védelmi képességeinek kiépítésében, valamint újra fel kell fegyverezni Európát Oroszországnak egy esetleges újabb agressziója ellen. Együtt kell működnünk, hogy lássuk, miként vonhatjuk be magánszektorunkat az ukrajnai befektetésekbe, és miként terjeszthetjük ki védelmi iparunk lehetőségeit" – hangsúlyozta.

A miniszterelnök kiemelte, hogy országa 2025-ben két F-16-os vadászgépet küld Ukrajnának alkatrésznek, és 2026-ban mindenképpen szállít még kettőt.

Tavaly a belga kormány bejelentette, hogy Belgium 2028-ig harminc darab F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnának - emlékeztetett az Interfax-Ukrajina hírügynökség. Bart de Wever egy két nappal korábbi nyilatkozatában nem zárta ki, hogy 2026-ban országa harcképes F-16-osokat is tud már szállítani Ukrajnának.

mti
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Kocsis Máté: nem csicskának mentünk se a NATO-ba, se az unióba
    Kocsis Máté hangsúlyozta: ez a kormány nem tegnap lett békehívő, hanem a háború kitörésének pillanatában, 2022. február 24-én hangzott el először, hogy nem az öldöklést kell választani, hanem a békét és nemcsak azért, mert a honfitársaink élnek a határon túl, hanem azért is, mert a magyar gazdaság és az európai gazdaság meg fogja sínyleni a háborút.
  • Brüsszel és a Tisza Párt sunyi kis alkuja
    Takács Péter emlékeztetett arra, hogy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője örömét fejezte ki, hogy 50 magyarországi kórház felújítását sikerült lassítani, megakadályozni. Megemlítette, hogy az 50 kórházi épületen felül 33 mentőállomás is szerepelt a helyreállítási alap listáján, ám ezek közül van, amit már megvalósítottak nemzeti forrásból.
  • Hazánk meg szeretné erősíteni a civil szervezetek finanszírozásának átláthatóságát
    A tagállamok demokratikus intézményrendszerének az erősítése helyett a demokratikus ellenálló képességet valójában a tagállami demokratikus folyamatokba való külső beavatkozás alátámasztására használják fel - leplezte le a brüsszeli szélsőséget Bóka János.
MTI Hírfelhasználó