Különleges látványetetésekkel, állattréningekkel, növénybemutatókkal és egyéb interaktív élményekkel várják a látogatókat az Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán induló, LégyOtt! elnevezésű, új programsorozatában.
Az intézmény hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szerdától délelőtt 10-től délután fél 5-ig, május 1-je és augusztus 31. között pedig fél 6-ig félóránként valamilyen színes program várja a látogatókat, a mozgékony és okos oroszlánfókák tréningjétől a totyogó pingvinek, vagy éppen a fürge óriásvidrák látványetetésén át egészen az elefántok napi foglalkoztatásáig.
A falánk pelikánok etetésébe a gondozók a nagyközönséget is bevonják. A Meglepetésállat testközelből című program részeként barátságos, kézhez szoktatott állatokat hoznak ki a gondozók a látogatók közé.
A Cápasuliban a cápák és más tengeri állatok életébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, sőt a gondozók heti öt napon könnyűbúvár-felszerelésben le is merülnek az állatok közé.
A ragadozóknál minden nap más állatnál - többek között a perzsa leopárdnál, az indiai oroszlánoknál és a rozsomákoknál – tartanak látványetetést.
Minthogy a városligeti intézmény nemcsak állat-, hanem növénykert is, ezért a programkínálatban a növényvilág is megjelenik: az érdeklődőket kertészeti bemutatóval és a bonszaiok világát megismertető programmal is várják a helyszínen - olvasható a közleményben.
Mint írják, a rendezvények segítenek jobban megismerni az állatkert lakóit és a velük való munka kulisszatitkait is. Az egyik élményprogram például a vadállatmentő munkát mutatja meg az érdeklődőknek, a gorillák látványetetése során az állatkerti gorillacsalád életének titkait fedik fel a gondozók, az Állatok akcióban című bemutató pedig az állatok viselkedéséről szól.
Az állatkerti szakemberek nemcsak beszélnek arról, hogy miért teljesen zajtalan a baglyok röpte, hanem a közönség feje felett repülő állatokkal ezt a helyszínen demonstrálják is – olvasható az összegzésben.
Bővebb információk a LégyOtt! elnevezésű élményprogram-sorozatról a www.zoobudapest.com weboldalon találhatók – áll a közleményben.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.