Római tenisztorna - Bondár Anna kétszettes sikerrel főtáblára jutott
2025. május 6. 19:18

Bondár Anna kétszettes sikerrel biztosította helyét a főtáblán a római salakpályás tenisztorna női versenyében.

A selejtező második fordulójában a világranglista 89. helyén álló magyar játékos és a rangsorban 115. német riválisa, Ella Seidel 5:5-ig egyszer-egyszer vette el egymás adogatását az első játszmában. A hajrában aztán a kvalifikációban 22. helyen kiemelt Bondár még egyszer brékelni tudott, így 43 perc játék után szettelőnybe került. A második felvonásban Bondár 2:2 után tudta elvenni ellenfele adogatógémjét, majd előnyét végigvitte a játszmán, hogy aztán első mérkőzéslabdáját értékesítve lezárja az egy óra 33 perces találkozót. Ezzel a főtáblára jutott, ahol a 64 közé jutásért lép először pályára az olasz fővárosban.

A római 1000-es viadalon a férfiak mezőnyében Marozsán Fábián (61.) alanyi jogon kapott helyet a főtáblán. Az első fordulóban a brazil Joao Fonseca (65.) vár rá, aki 18 éves létére már tornát nyert februárban Buenos Airesben. Fucsovics Mártonnak a selejtezőből nem sikerült feljutnia.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

nők:

Bondár Anna-Ella Seidel (német) 7:5, 6:4

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó