A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára pénteken Szikszón, a sztráda lezárt szakaszánál tartott sajtótájékoztatóján.
Pántya József elmondta, februárban kezdték el a munkálatokat, amelyek gőzerővel haladnak előre. Elbontják az érintett töltésszakaszt, annak helyén 774 darab 60 centiméter átmérőnyi 20-22 méter hosszú vasbetoncölöpöt helyeznek el a földben - tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte, április végéig 110 ezer köbméter töltésanyagot termeltek ki és mintegy 300 cölöpöt helyeztek el, az előzetes ütemezések szerint május végére az összes cölöp a helyére kerül.
Pántya József közölte, hamarosan elkezdik a sztráda töltésének fokozatos visszaépítését, a levert cölöpök felső síkjára fél méter kavicsréteget és geo-műanyagot helyeznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kivitelező nagy erőket mozgósított meg a hiba kijavítására, két cölöpöző gép, négy forgókotró és tizenkét darab négytengelyes szállítójármű dolgozik a mindennapokban.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy március végéig vállalták az arnóti körfogalom átépítését, mert a 3-as főúton megnövekedett a forgalom az autópálya lezárása miatt. A bővítéssel határidő előtt elkészültek, a forgalom szempontjából jól működik és dolgoznak azon, hogy azt a későbbiekben is használhassák a közlekedők.
Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett, az autópálya lezárása miatt jövőre a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei autópályamatricát 65 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg, a megnövekedett forgalom miatt pedig az abban érintett települések is kompenzációra számíthatnak.
Az M30-as autópálya szikszói szakaszát az üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavaly február 17-én zárta le, miután a pályaszerkezet több helyen is elmozdult, a burkolat pedig megrepedt.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
„...nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán vasárnap.
Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.