Egri termelő lett 2025-ben a Borászok Borásza
2025. május 10. 06:54

Gál Tibor egri borász vehette át az idén a Borászok Borásza díjat péntek este Budapesten, a Sulyok Tamás köztársasági elnöke fővédnöksége mellett rendezett díjátadó gálán.

A Borászok Borásza díjátadója Budapesten

Gál Tibor egri borász, a Gál Tibor Pincészet tulajdonosa, aki átvette a Borászok Borásza díjat az elismerés átadóján a budapesti New York Palotában 2025. május 9-én. MTI/Purger Tamás

Gál Tibornak a díjat Bárdos Sarolta, korábbi Balassi-kard borseregszemle-győztes, tavalyi Borászok Borásza  adta át.

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, a díj alapítója a magyar borkultúra megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, amelyben kiemelt szerepet szán a fiatal generációnak. Rókusfalvy Pál szerint generációváltásra van szükség, át kell adni a stafétát a fiataloknak.

Idén 19-ik alkalommal adták a Borászok Borásza díjat. A kormánybiztos szerint a bor elsősorban kultúrát és nem alkoholt jelent. Úgy véli, hogy a magyar bor túlélésének záloga a kulturált borfogyasztás népszerűsítése.
A tizenkilencedik Borászok Borásza mellett kihirdették a Borászok Barátja különdíjat és a Jövő Borásza ösztöndíj idei nyertesét is. A Jövő Borásza díjat Peszlen Tamás Sándor borászhallgató kapta, aki egymillió forint ösztöndíjat is elnyert külföldi szakmai gyakorlatra. Az elismerést Prőhle Gergely, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át.

Borászok Barátja elismerésben részesült Kézdy Dániel borgyűjtő, borkereskedő, szakértő. Ő alapította a Vinoport bormagazint, de benne volt a Borsmenta elindításában is, szerzője az Emberek és dűlők című könyvnek. A díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit, és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. Az elismerést Kutas István, a Magyar Bankholding kommunikációs ügyvezető igazgatója adta át.

Gál Tibor a 19. Borászok Borásza, ő kaphatja meg a 19. csillagot a Borászok Borásza Csillagok Sétányán, amely Budapest szívében, a Zrínyi utcában található.
A Borászok Borásza díjátadója Budapesten

A Borászok Borásza jelöltjeinek, azaz Magyarország 50 legjobb borászának listáját a korábbi évek győztesei állítják össze. Ezután az ötven kiválasztott egy-egy szavazattal, két forduló alatt választja meg a végső győztest.

MTi/gondola
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó