Extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
2025. június 21. 12:05

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban.

Az elemzés szerint az elmúlt évek legszárazabb téli és március eleji időszaka az éghajlatunkon szokatlan jelenséget okozott: elmaradtak a hóolvadásból származó kisebb-nagyobb árhullámok, és a hazai vízmércéken - elsősorban a késő nyári, vagy kora őszi napokra jellemző - extrém alacsony vízszinteket tapasztaltak a szakemberek.

Hozzátették, a mediterrán térség kivételével egész Európa jelentős részén megfigyelhető volt a tavaszi hónapokban az átlagosnál alacsonyabb vízhozam.
Mint írták, a tavaszi aszály legalacsonyabb vízállásértékei a Duna és a Tisza vízgyűjtőjén idén március elején alakultak ki, ennek fő oka az volt, hogy extrém kevés szilárd és folyékony csapadék hullott a folyók vízgyűjtő-területén.

Kiemelték, Magyarország nagy folyóinak felső vízgyűjtőin az elmúlt téli időszakban jellemzően száraz, csapadékban szegény időjárás uralkodott.

A Duna meghatározó, nagymarosi vízgyűjtő területére az átlagos téli csapadék 60 százaléka, a Tisza szegedi vízgyűjtőjére csak 52 százaléka hullott le. Az elmúlt téli csapadékösszeg mindkét vízgyűjtőn az utóbbi évek legkisebb értéke volt - jegyezték meg.

Az elemzés szerint a tél utolsó hónapja és a március első tíz napja kiemelkedően száraz volt, hiszen a Duna Nagymaros feletti vízgyűjtő területén átlagban 17,7 milliméter, a Tisza Szeged feletti vízgyűjtőjén csupán 15 milliméter csapadék hullott a február 1.-március 10. közötti időszakban, ez mindkét vízgyűjtő esetében a sokéves közepes értéknek mindössze 28 százaléka.

Mint írták, az idei téli szezonban a Duna és a Tisza részvízgyűjtőire is nagyon kevés hó esett:

a teljes téli időszakban a sokéves minimum körül, de legtöbbször az alatt volt a felhalmozódott hó mennyisége, a tavasz kezdetére az utóbbi 20 év legalacsonyabb hóvízkészletértékét jegyezhették fel.
Az elemzés szerint 2025 márciusára a Duna és a Tisza felső vízgyűjtőire hullott rekordalacsony csapadékmennyiség hatására a két nagy folyó vízszintje jelentősen lecsökkent, és a vízmércéken a vizsgált 30 év legkisebb márciusi minimális vízállásait mérték.

A márciusi kisvíz idején a vízállás a Dunán Budapestnél március 12-én 87 centiméterig, 6 százalékos mederteltségig csökkent, míg a Tiszán, például a szolnoki vízmércén március 13-án 3 százalékos mederteltség mellett mínusz 257 centiméteres vízállást mértek.

mti
Címkék:
  • A klímavédelem árnyékos oldala
    Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Európa-bajnok a női kajaknégyes
    Magyarország címvédőként szállt vízre a döntőben, a mostani egységből Fojt és Pupp tavaly, Szegeden is benne ült a hajóban - majd a párizsi olimpián két bronzérmet szereztek -, a hármas és négyes beülőben pedig ezúttal az Eb-újonc Ujfalvi Laura, valamint Kőhalmi Emese lapátolt.
  • Kövér László: Ukrajna EU-s felvétele tönkreteszi Közép-Európát
    Kövér László hangsúlyozta, Ukrajna felvétele az Európai Unióba (EU) az agrárium számára mindenképpen gazdasági katasztrófát jelentene, az Európai Bizottság pedig gazdasági értelemben "likvidálja" az uniós termelőket azzal, hogy az ukrán mezőgazdasági termékeket ráönti Európára.
  • Nacsa Lőrinc: a magyar képviselet erősödött a Kárpát-medencében
    A nehézségek közepette az államtitkár örömnek nevezte, hogy a magyar kormány támogatásának, illetve a kárpátaljai magyarok munkájának köszönhetően egyetlen magyar intézményt sem kellett bezárni az utóbbi három évben, "így tehát a kárpátaljai magyar egyházak, az oktatási intézmények és a civil szervezetek működnek".
MTI Hírfelhasználó