Koncerttel ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Kodály Intézet augusztus 7-én a Zeneakadémián - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
A Fölszállott a páva című esten Kodály három ikonikus műve, A 114. genfi zsoltár, a Fölszállott a páva és a Budavári Te Deum csendül fel.
A hangversenyen az énekes szólistákat, Lökösházi Máriát, Rajk Juditot, Komáromi Mártont és Cserményi Zsombort, valamint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart és a 27. Nemzetközi Kodály Szimpóziumon résztvevő mintegy háromszáz tanárból, kutatóból, hallgatóból összeálló alkalmi kórust a Kodály Intézet első igazgatója, Erdei Péter, és a zenekar művészeti vezetője, Hollókői Huba vezényli.
Az immár húsz éve a Zeneakadémia, azaz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszéki jogállású intézményeként működő kecskeméti Kodály Intézet kétéves előkészületek után 1975 szeptemberében nyílt meg Kodály Zoltánné Péczely Sarolta kezdeményezésére.
Az intézmény nemzetközi elismertségnek örvendő tanári kara zenetanárok generációit ismertette meg Magyarország unikális zenei nevelési rendszerével és módszereivel.
Az alapítás óta eltelt évtizedek alatt 60 országból csaknem 7000 hallgató és zenepedagógus vett rész a különböző tanulmányi programokon, bizonyítva, hogy Kodály Zoltán szellemi hagyatéka nemcsak a magyar kultúra és oktatás felbecsülhetetlen értéke, hanem a szellemi világörökség része is.
Ugyancsak 1975-ben, a Kecskeméten megrendezett 2. Nemzetközi Kodály Szimpóziumhoz kapcsolódva alakult meg a Nemzetközi Kodály Társaság (IKS) is.
E kettős évforduló kiemelt eseménye lesz az idei, 27. Nemzetközi Kodály Szimpózium augusztus 4. és 8. között, amelyet a jubilálók a 35 éves Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvánnyal, az 50 éves Hirös Agórával és a 150 éves Zeneakadémiával közösen szerveznek. Ennek záróeseménye az augusztus 7-i budapesti koncert, amely másnap Kecskeméten is elhangzik.
"Végtelenül nagy öröm, hogy Liszt Ferenc és Kodály Zoltán munkája iskolaalapítóként is összeért, és együtt ünnepelhetjük a Kodály Intézet 50., valamint a Zeneakadémia 150. születésnapját. Mindkét zeneszerzőnk azért küzdött, hogy Magyarország zenekultúrája Európa és a világ művészetének szerves részévé váljon, és ennek egyik legfontosabb biztosítékát a zeneoktatásban látták. Munkájuk és utódaik munkájának eredményét mutatja, hogy a magyar zeneoktatás a világ szinte minden táján ismert és elismert, valamint az is, hogy erre a jubileumra 37 országból mintegy 300 olyan nemzetközi vendég érkezik – köztük sok egykori növendék –, aki a liszti hagyományokra építve, tanárként, kórusvezetőként, előadóművészként, alkotóművészként vagy kutatóként Kodály Zoltán zenepedagógiai elveit alkalmazza" - idézi a közlemény Rajk Judit énekművész, a Zeneakadémia Kodály Intézetének igazgatója szavait.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.
Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".