Piros betűs nap lett Szent Ferenc ünnepe Olaszországban
2025. október 21. 08:04
Országos munkaszüneti nap lesz a jövő évtől Olaszországban Szent Ferenc október 4-i ünnepe. Alkotmánymódosítással abból az alkalomból növelték eggyel a piros betűs állami ünnepek számát, hogy 2026-ban emlékeznek meg a szent halálának nyolcszázadik évfordulójáról.
A római parlament nagy többséggel megszavazta, Sergio Mattarella államfő pedig aláírta, hogy október 4. nem csak egyházi, hanem egyben ismét állami ünnepnap legyen.
Október 4-re esik Assisi Szent Ferenc ünnepe, amely egyben a béke, a testvériség, a teremtett világ iránti szeretet, valamint a kultúrák közötti párbeszéd napja is.
1226-ban ezen a napon halt meg a ferences rend alapítója, akit már két évvel később szentté avattak. Szent Ferencet 1939-ben Olaszország védőszentjének nyilvánították.
Október 4. 1977-ig már nemzeti ünnepnek számított, akkor azonban eltörölték, mert korlátozni kívánták a munkaszüneti napok számát. Most a Mi Mérsékeltek és az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt kezdeményezésére visszavezették. Alkotmánymódosításra volt hozzá szükség, mivel változtattak a piros betűs ünnepek eddigi számán. Az eddigi tizenkét ünnepet növelték meg eggyel.
Szent Ferenc ünnepnapja az egyetlen, amelyen az egész országban ugyanarról a szentről emlékeznek meg munkaszüneti nappal. Szent Péter és Szent Pál ünnepe kizárólag Rómában piros betűs június 29-én, Szent Ambrus napja december 7-én csak Milánóban.
Szent Ferenc ünnepe 2026-ban már piros betűs lesz, bár éppen vasárnapra esik majd.
A 800 éves megemlékezések sorában kiemelt esemény lesz Szent Ferenc földi maradványainak kiállítása Assisiben február 22. és március 22. között a róla elnevezett bazilikánál.
Szent Ferenc nemzeti ünnepnapjának visszavezetését aláírva az alkotmányjogász Sergio Mattarella rámutatott, hogy október 4. egyben Assisi Szent Klára ünnepe is, aki szintén Olaszország védőszentje.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!