Antiszemita rigmusok
A spliti rendőrség pénteken megkezdte azoknak a spalatói Hajduk-szurkolóknak az őrizetbe vételét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy nappal korábban, az Ajax elleni labdarúgó Konferencia-liga mérkőzés előtt antiszemita és náci jelszavakat skandáltak - írta a Slobodna Dalmacija horvát regionális napilap.
A rendőrség gyűlöletre vagy erőszakra uszítás gyanúja miatt folytat eljárást ellenük. A Torcida szurkolói csoport felvonulásán egyebek mellett Adolf Hitler nevét és Auschwitzot emlegető, valamint
zsidóellenes rigmusok hangzottak el.
A spliti rendőrség már csütörtökön megkezdte a résztvevők azonosítását.
A horvát kormány határozottan elítélte a náci rendszert dicsőítő rigmusokat. Közleményében hangsúlyozta, hogy a rendőrség büntetőeljárás keretében azonosítja és felelősségre vonja azokat, akik a felvonuláson ilyen jelszavakat skandáltak. A kabinet úgy fogalmazott, hogy az
ilyen magatartás ellentétes a sport szellemével és a modern Horvátország demokratikus értékeivel.
A horvát büntető törvénykönyv alapján a valamely nemzeti, vallási, faji vagy más védett csoport elleni nyilvános gyűlöletre vagy erőszakra uszításért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ilyen cselekményre létrehozott, legalább háromtagú csoport szervezése vagy vezetése hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A rendőrség emellett legalább öt embert már korábban őrizetbe vett
az Ajax szurkolóival a spalatói Riva sétányon történt tömegverekedéssel összefüggésben. Velük szemben hivatalos személy elleni kényszerítés gyanúja miatt folyik eljárás.







