Forma-1 Nagydíj - Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Körmagyaron
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el.
A Hungaroring pénteki bejelentése szerint az egyes kanyar a háromszoros világbajnok brazil Nelson Piquet nevét viseli mostantól, egyrészt azért, mert az első két magyar GP-t ő nyerte meg, másrészt pedig
azért az előzésért, amelyet Ayrton Sennával szemben hajtott végre a pálya ezen pontján
az első, 1986-os viadalon.
A kettes kanyar a hétszeres vb-győztes, jelenleg a Ferrarinál versenyző Lewis Hamiltonról kapta a nevét. A 41 éves brit sztár nyolcszor nyert már a Hungaroringen, korábban pedig
ő maga nyilatkozta, hogy ha lehetősége lenne rá, akkor ezt a fordítót választaná.
A hármas kanyar a mogyoródi pálya elhelyezkedésére utalva a Forrás nevet viseli, a létesítmény ugyanis
a Három-forrás völgyben építtetett fel.
A négyes fordítót az 1992-ben világbajnok brit Nigel Mansellről nevezték el - ő itt biztosította be vb-címét -, míg az ötös kanyar a Mogyoród nevet kapta. A pálya területén kialakított vezetéstechnikai centrumra utalva a hatos-hetes kombináció Driving Center, a nyolcas-kilences pedig a főváros közelsége okán Buda/Pest elnevezésű lett.
A 10-es kanyar a Duna nevet viseli,
míg a 11-est az 1996-os Magyar Nagydíjon dobogós Jean Alesiről nevezték el. A francia versenyző 1995-ben emlékezetes balesetet szenvedett ebben a fordítóban, így magától értetődő volt, hogy az ő nevét kapja meg.
A 12-es kanyar a legendás, hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher után kapta a nevét, aki négyszer diadalmaskodott a Hungaroringen, 2001-ben pedig Mogyoródon lett világbajnok.
A pálya utolsó előtti kanyarja a szintén legendás, háromszoros világbajnok brazil
Ayrton Senna nevét viseli, ő 1988-ban, 1991-ben és 1992-ben is nyert itt.
A célegyenesre fordító 14-es kanyart Szisz Ferencről nevezték el: a magyar származású gépészmérnök
1906. június 26-27-én Franciaországban megnyerte a világ legelső nagydíját,
emlékét a Hungaroring szoborparkjában is őrzi egy alkotás - szobrot Mihály Gábor Kossuth-díjas szobrász alkotta.
A kanyarok elnevezéséhez kapcsolódóan Mansell, Alesi és Hamilton kézlenyomatot is adott, ezeket betonból kiöntik és a pálya bukóterében helyezik majd el.
A 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap 15 órakor rendezik.







