Indul az űrtudományi nemzeti laboratórium az ELTE-n
Mintegy 1,12 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással kezdheti meg működését a Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratórium az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) – tájékoztatta az intézmény az MTI-t kedden.
A közlemény szerint a korábbi sikeres projektek eredményeire építve az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézete és a HUN-REN CSFK Csillagászati Intézet olyan validált modellezési/szimulációs és szoftveres megoldásokat fejleszt a következő években, amelyek támogatják a kommunikációt, a navigációt, a távérzékelést és az űrbiztonságot.
A tervet egy olyan, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudásműhely koordinálja, amely sokéves munka eredményeként épülhetett ki az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetben
- közölték.
A nyertes pályázat az "űrtechnológiák" társadalmi kihívására reagál, célja, hogy erősítse Magyarország tudásalapú versenyképességét a világűr békés célú hasznosításához szükséges módszertani és adatfeldolgozási kapacitásokkal.
Az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetében létrejövő új nemzeti laboratórium koordinációját Pásztor Gabriella, az Atomfizikai Tanszék vezetője látja el. A projekt szakmai előzményét a korábbi asztro- és részecskefizikai kiválósági programok (FIKP és TKP) adják.
Frei Zsolt, a projekt vezető kutatója a közleményben ismertette: az új laboratóriumban az alapkutatások mellett
az ipari alkalmazásokra és a piaci hasznosításra is erőteljesen fókuszálnak.
Tájékoztatása szerint az ipari hasznosítás érdekében megerősítik a már működő, az ESA BILAR projekthez kapcsolódó AdCoelum Kft.-t, valamint egy új spin-off vállalat létrehozását is tervezik, amely az Európai Űrügynökség (ESA) LISA missziójához kapcsolódva nyújt majd szolgáltatásokat a gravitációs hullámok tanulmányozása terén.
Pásztor Gabriella koordinátor hozzátette: a program kiemelt
lehetőségeket nyit a pályakezdő kutatók és fizikus hallgatók számára is,
akik tanulmányaik alatt közvetlenül kapcsolódhatnak be nemzetközi kutatásokba és intézményeken átvelő együttműködésekbe.
A programban további tizenhárom projekt nyert támogatást. A 2026-ban induló projekt várhatóan 2030-ig tart.







