Labdarúgó NB II - Új pályázatot írnak ki a Fehérvár FC értékesítésére
Zárt ülésen döntött a Fehérvár FC Kft. üzletrészének értékesítéséről szóló új pályázat kiírásához szükséges folyamat elindításáról Székesfehérvár önkormányzata - közölte a város polgármestere a pénteki közgyűlés után a sajtónak nyilatkozva.
Cser-Palkovics András (Fidesz) azt mondta: a pályázatot a szakbizottság írja ki november elején, de a fő paraméterekről a közgyűlés döntött.
Az első két kör tapasztalatait figyelembe véve egyszerűsítették a pályázatot, "hiszen mindenképpen az lenne a cél, hogy minél hamarabb,
még ebben az évben vagy jövő év elején az üzletrészt értékesíteni tudjuk"
- jelezte a polgármester.
Cser-Palkovics András tájékoztatása szerint az üzletrész értékelését már végzik, lesz egy minimum vételár, és a közgyűlés csak efölött érkező javaslatokat fog tárgyalni. Azonban egyszerűbbek lesznek a következő évekre vonatkozó garanciális feltételek, hiszen a második pályázati kör emiatt nem tudott végigmenni - tette hozzá.
Az önkormányzat 2025 júniusában vette meg - a korábbi tulajdonos, Garancsi István ajánlata nyomán egy forintért - az élvonalból akkor kiesett Videoton FC-t működtető gazdasági társaságot.
A városvezetés már akkor szigorú feltételeket határozott meg, a legfontosabbak ezek közül az volt, hogy nem tudják és
nem is akarják közpénzből finanszírozni hosszú távon a felnőtt, profi labdarúgócsapatot.
Az első, kétfordulós pályázatot idén januárban eredménytelennek nyilvánították, majd májusban új, egyfordulós pályázatot írtak ki.
A Fehérvár FC Kft. értékesítési tárgyalásai során július elején a székesfehérvári közgyűlés elfogadta a portugál hátterű, de az Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC. ajánlatát, azonban a további tárgyalások megakadtak.
Ezután a futballklub tulajdonjogáért kiírt pályázaton második brit Racing City Grouppal folytatódtak a Fehérvár FC Kft. értékesítési tárgyalásai, de a cégcsoport visszalépett a szerződéskötéstől, ugyanis
nem tudta megszerezni és bemutatni a vásárlásához szükséges bankgaranciát.
Mivel nem sikerült megállapodni, új pályázatot kell kiírni a város közgyűlésének.







