Leó pápa a lourdes-i gyertyás körmeneten: Mária, segíts, hogy a fény sose aludjon ki életünkben!

Szeptember 27-én vasárnap éjszaka a Lourdes-i Miasszonyunk-kegyhelyen XIV. Leó pápa részt vett a rózsafüzér elimádkozásán és a gyertyás körmeneten. A keresztvetés, a hiszekegy elmondása, a rózsafüzér elimádkozása és a körmenet után mondta el beszédét, melyben a gyertyás körmenet fényét a keresztény remény jelképének nevezte.

Beszédében a Szentatya arra biztatta a zarándokokat, hogy a megpróbáltatások között is bízzanak a feltámadt Krisztus éltető jelenlétében, és Mária közbenjárására bízzák személyes szándékaikat és a világ szükségleteit. A szertartás a könyörgéssel, az áldással és a Salve Regina eléneklésével zárult.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Azért gyűltünk össze ma este, hogy válaszoljunk arra a kérésre, amelyet a Szűzanya Szent Bernadett által a papokhoz intézett: „Jöjjenek ide körmenetben.” Milyen megható látni, hogy a hívő nép nemzedékről nemzedékre szeretettel és bizalommal válaszol Szűz Mária gyengéd hívására! Milyen vigasztaló hallani, amint a keresztények buzgósággal és hittel teli énekeket énekelnek, és kezükben gyertyával mennyei anyjukhoz, ahhoz az anyához tartanak, akit Jézus a kereszten adott nekünk!

Hálát adok az Úrnak, hogy ma este én is válaszolhatok anyánk hívására, és zarándok lehetek a zarándokok között.

Ez a fény, amely vezet és vonz bennünket, a remény fénye, mely soha nem hagy el bennünket, miközben ennek az életnek gyakran megpróbáltatásokkal kísért útját járjuk, amelyet azonban már átjár annak öröme, hogy tudjuk: Isten gyermekei vagyunk, akiket Jézus szeret és üdvözít.

A betegek kiváltságos tanúi létünk ezen átalakulásának, amely a hit, valamint az Isten és a felebarát iránti szeretet által megy végbe. Ide kell jönni, és veletek együtt részt kell venni ezen a körmeneten, kedves betegek, hogy teljes mélységében megtapasztaljuk ennek valóságát. Amint XII. Piusz pápa mondta: „Soha […] a föld egyetlen szegletében sem lehetett látni a szenvedés ilyen menetét, soha a béke, a derű és az öröm ehhez fogható kisugárzását” (Le pèlerinage de Lourdes enciklika, 1957. július 2., I). És ha lehetséges ilyen csoda – hogy a megpróbáltatás közepette derű és öröm fakadjon –, az azért van, mert Isten megadja nekünk a kegyelmet, hogy megtapasztaljuk a feltámadt Krisztus éltető jelenlétét közöttünk.

Megadja nekünk, hogy tekintetünket földi látóhatárunkon túlra, egy távolabbi jövő felé fordítsuk: az Istenben való végtelen boldogság jövője felé; és biztosan elnyerjük ezt a boldogságot, ha állhatatosak maradunk a hitben és a szeretetben. Ezért Szent Pál így bátorít bennünket: „Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” (Róm 8,18). Mindig őrizzétek szívetekben ezeket az aranyat érő szavakat, kedves betegek: ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők ahhoz a dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Arra kaptunk tehát meghívást, hogy kitartsunk utunkon, újra meg újra, mindaddig, amíg megadatnak nekünk életünk napjai ezen a világon, ahol Mária előttünk jár. És bizalommal futunk majd felé, akinek Szeplőtelen Fogantatása világítótoronyként ragyog az éjszakában. „Ő […] a szeretet győzelmének, a jó győzelmének és azon Isten győzelmének a jele, aki megadja világunknak azt a reményt, amelyre szüksége van. Ma este az oly dicsőséges és oly emberi Máriára emeljük tekintetünket, és hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket Istenhez, a győzteshez” (XVI. Benedek pápa: Homília a „fáklyás” körmeneten, 2008. szeptember 13.).

„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás!” Mária éppen itt határozta meg magát pontosan így, a legnagyobb alázattal, ugyanakkor hálásan Istennek azért a teljesen egyedülálló kiváltságért, amelyben részesült, és amely számunkra az üdvösség hajnalát jelenti. Jézus az ő kínszenvedésének és feltámadásának érdemeire való tekintettel meg akarta őrizni anyját az eredendő bűn minden „foltjától”;

új Évává tette őt, aki fölött az ördögnek soha semmilyen hatalma nem lesz,

akitől minden újrakezdődik, és aki által minden ismét lehetségessé válik, a világ és mindannyiunk számára. Ezért támogatása és közbenjárása korántsem másodlagos annak a kereszténynek, aki be akarja fogadni a Jézus vére által megszerzett megváltás kegyelmét, és harcolni akar a rossz ellen. Ő a tenger csillaga – Stella maris –, aki segítségünkre siet megpróbáltatásainkban, amint Szent Bernát oly szépen megfogalmazta: „Te, kit a világ szirtjei közt szélvészek hánynak-vetnek, ha ki akarod kerülni a hajótörést, ne vedd le szemedet a Tenger Csillagáról. […] Míg őt követed, nem tévedhetsz el, míg hozzá folyamodsz, nem maradsz remény nélkül, míg reá gondolsz, biztos úton haladsz, míg ő támogat, nem eshetsz el, míg ő védelmez, semmitől ne félj! Ha veled lesz az élet tengerén, biztosan eljutsz a partra” (Szent Bernát: Mária dicsérete, Második homília, 17, in Opere di San Bernardo, II, Sentenze e altri testi, Città Nuova, Milano, 1990, 91).

Kedves testvéreim, zarándokok és betegek, akik Franciaországból és a világ minden tájáról érkeztetek, hogy részt vegyetek ezen a buzgó és derűs gyertyás körmeneten, vigyük a Szűzanya elé legfontosabb és legsürgetőbb szándékainkat: személyes szándékainkat és a világért hordozott szándékainkat! Amikor Szeplőtelen Fogantatásában szemléljük őt, visszatarthatatlan öröm és legyőzhetetlen remény fakad szívünkben, mert Mária napba öltözve, lába alatt a holddal és csillagokkal megkoronázva dicsőséges és hatalmas, ugyanakkor alázatos és egészen közel van hozzánk: ő Jézus anyja, a mi anyánk.

Ó, Szeplőtelen Szűz, segíts, hogy ez a fény, amelyet ma este kezünkben tartunk, sose aludjon ki életünkben, hanem világítsa meg jövőnket, és már most nyisson meg bennünket az örök élet ígéretei előtt!