Leöntött, majd megvert egy embert
Súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az erkélyéről vízzel leöntött, majd súlyos sérülést okozva megvert egy gyalogost a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kazincbarcikán - közölte a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a vádlott tavaly október közepén öntötte le a sértettet, aki emiatt számon kérte őt. A gyalogos a lépcsőház bejáratához hívta a férfit, aki ahogy kilépett az ajtón,
mindkét öklével fejen ütötte a sértettet, majd megverte.
Amikor a gyalogos megpróbált elmenekülni, a vádlott belerúgott, majd olyan eszközt kezdett keresni, amellyel tovább bántalmazhatja a földre került férfit. A sértett - aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - kihasználta ezt a helyzetet és hazamenekült, ahol bejelentést tett a rendőrségen - írta a helyettes sajtószóvivő.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - áll a sajtóanyagban.







