Mi Hazánk: két hete javasolták azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány most kezdett el megvalósítani
A Mi Hazánk elnökének közlése szerint két hete javasolta a kormányfőnek azokat az intézkedéseket, amelyeket csak most kezdtek el megvalósítani Pakson.
Toroczkai László az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében reagált arra, hogy Magyar Péter kormányfő a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján sajnálatosnak és sokatmondónak nevezte, hogy sem a Fidesz, sem más parlamenti pártok vezetői nem fogadták el a meghívását az atomerőmű működését biztosító beruházás bemutatására. Az ellenzéki politikus azt írta, hogy
Magyar Péter nem szakmai egyeztetést akart, csak politikai show-t.
Kiemelte, hogy pártja már két hete javasolta a kormányfőnek azokat az intézkedéseket, amelyeket csak most kezdtek el megvalósítani, és így a kieső paksi áramot méregdrága importtal kellett pótolni az esti csúcsidőszakokban.
A Mi Hazánk Mozgalmat szombaton Pakson képviselő
Tóth Máté az ellenzéki párt Facebook-oldalán azt közölte, hogy nem engedték Magyar Péter paksi sajtótájékoztatójának helyszínére.
"Hiába jöttünk (...), elállták az utunkat, nem engednek minket oda. A megijedt Magyar Péter azt üzente, hogy a tegnap kiküldött meghívója kizárólag a pártelnököknek szól, miután Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke bejelentette, hogy én fogok érkezni hozzá" - mondta a dunaszentbenedeki partszakaszon készített videóban az energiajogászént ismert ügyvéd.
Hozzátette, "világos,
miről szól az abszolút filmszínház",
Magyar Péternek nem volt más célja, mint az, hogy elmondhassa, a szabadságát megkezdő Toroczkai László és Orbán Viktor volt miniszterelnök nem foglalkozik az országgal.







