Sokatmondó adalék, hogy két magyar női képviselő is tagja a nemzetközi magyargyalázó kórusnak Cseh Katalin és Donáth Anna személyében. Ma már mindennapos élmény és gyakorlat, hogy a kormányellenes hajtóvadászatban nem lehet megkülönböztetni a hazai uniós képviselőnők és az EU vezetőinek a véleményeit, annyira egyhangú, szinte már gyanúsan egybecseng a magyarellenes kánon.
Amikor Európa egyre több városában borulnak lángba a parkoló autók és a randalírozó bevándorlóbandák rendőröket támadnak meg, nehezen állítható, hogy ne volna összefüggés „migráció és növekvő erőszak” között.
Melléfogtak a kezdeményezők, hisz nem bevándorlás, még csak nem is migráció, hanem invázió lett a folyamat vége. Arrogáns erőszakossággal élik fel a nyugati világ pénzügyi tartalékait.
Nem restellik nyíltan védeni a gyilkosságot elkövető terroristákat, majd szemrebbenés nélkül szólítanak fel nekik nem tetsző kormányok megbuktatására. Utcai harcra kiképzett csapataik segítségével készek a rend alapját biztosító rendvédelmi szervezeteket is lefegyverezni.
Már évek óta úgy érezzük Európában és Magyarországon, hogy azok a trendek, azok a normalitások, amelyek a politikában, a társadalomban megszoktunk, amelyek számunkra meghatározók voltak szabályaival, törvényeivel szép lassan erodálódnak.
Ahogy Jean Baudrillard írja, a spanyol konkvisztádor nem azért irtja olyan embertelen kegyetlenséggel az indiánokat, mert azok nem keresztények, hanem azért, mert felháborítja, hogy bár az indián formálisan pogány, de érzései, gondolatai, erkölcsei sokkal keresztényibbek, mint a konkvisztádoréi.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján az emlékező nagygyűlésnek a rendőrség fejmagasságban kilőtt gumilövedékkel, paprikagázzal, viperával és lovasrohammal vetett véget.
A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
