Népfőiskola Alapítvány
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Mozgósítás az online térben
    – A mi dolgunk az, hogy az emberek érdekét szolgáljuk, hogy tudják, mi elfogadjuk a véleményüket, akkor is, ha úgy érzik, valamit rosszul csinálunk – fogalmazta meg a lapunknak adott interjúban politikai krédóját Kubatov Gábor. A Fidesz pártigazgatója úgy véli, a Fidesznek a választókkal való személyes kapcsolattartása erős, míg a baloldal – Gyurcsány kottája alapján – leépíti a pártszervezeteit és a tagságát.
  • Semmi ideiglenesség: állandósult amerikai katonai jelenlét
    Lengyelország is készülhet arra, hogy a nemzetközi terrorizmus célpontjává válik.
  • Felveszik a kesztyűt a balliberális szélsőség ellen
    A nemrég alakult Megafon célja olyan internetes kommunikátorok képzése, akik a konzervatív, nemzeti hangok felerősítése által lehetőséget adnak a valódi politikai preferencia kialakításában.
MTI Hírfelhasználó