tisztogatás
  • 2019. december 16. 14:23
    Alig két hónap telt el az október 13-i választás óta, de több kormánypártiból ellenzéki irányításúvá lett nagyvárosban már leváltották a kulcspozícióban levő vezetőket, tisztségviselőket a polgármesteri hivatalokban, illetve önkormányzati cégeknél, intézményeknél. Több helyen odáig is elmentek, hogy fontos cégek felügyelőbizottságaiból kiszorították a kormánypártiakat.
  • 2019. november 6. 10:15
    Hiába védik szigorú szabályok a közalkalmazottakat és a köztisztviselőket, mégis egyre több, ellenzék által átvett önkormányzat dolgozójától válnak meg politikai okokból — tudta meg a Magyar Nemzet. A lapunknak név nélkül nyilatkozó érdekképviseletek szerint mindez hiába törvénytelen, nem sokat tehet a pórul járt munkavállaló. A közintézmények vezetői a leginkább érintettek.
  • Orbán Viktor Madridban majd Párizsban tárgyal
    Az európai konzervatív pártvezetők találkozóját megelőzően került sor Orbán Viktor és Santiago Abascal, a VOX elnökének megbeszélésére, a téma az európai keresztény és konzervatív értékek védelme, a családok és a gyermekvállalás támogatása valamint az illegális bevándorlás elleni fellépés volt.
  • A csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom felújítása
    A magyar kormány 26 millió forintos támogatásával cserélték ki a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom nyílászáróit és óriási méretű üvegfelületeit.
  • A V4-ek védelmi vezetői: egységes NATO, egységes EU
    A visegrádi országok (V4) - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - parlamentjeinek honvédelmi és rendészeti bizottságai kiállnak az egységes NATO és az egységes Európai Unió mellett - közölte a magyar országgyűlési bizottság elnöke a pénteki debreceni tanácskozás utáni sajtótájékoztatón
MTI Hírfelhasználó