Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
Az a riasztó kép tárul a szemünk elé, hogy a liberálisok, progresszívek és a neomarxisták vegyes házasságának koszlidérce újra bejárja Európát, és talán nemcsak a mi kontinensünket, hanem az egész nyugati civilizációt, ideértve természetesen Latin-Amerikát is – fogalmaz Szánthó Miklós.
Valójában a legsikeresebb politikai termékünk nemzetközi vizeken éppen az, hogy Magyarország, bár csak tízmilliós ország, mégis képes önálló külpolitikát folytatni - hangsúlyozta Orbán Viktor.