nytimes.com

Oroszország az ukrajnai háborúban a létéért küzd - jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin a szibériai Ulan-Ude helikopter gyárában munkásokkal találkozva. „Oroszország saját államiságának fennmaradásáért harcol" – mondta. Stier Gábornak, a moszkvater.com főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Gondola.

– Főszerkesztő úr, az orosz államelnök az ulan-udei helikoptergyárban gyakorlatilag beismerte, hogy az általa indított háborúban állama létét sodorta a megsemmisülés kockázatába. Hogyan lehet ezt a drámai megfogalmazást egyszerű mozgósítássá szépíteni?

- Minden kijelentésbe azt kell beleérteni, ami benne van. A többi, a szándékos félreértelmezés már a politikai kommunikáció és az információs háború része. A konkrét esetben nem arról van szó, hogy Oroszország léte jelenleg veszélyben lenne. Arról viszont igen, hogy potenciálisan lehet erről szó, hiszen a politikai értelemben vett Nyugat egyes körei Oroszország tönkretételéről álmodoznak. Egyelőre nem a döntéshozó körökről van szó. Szerencsére, mert egy ilyen szcenárió, Oroszország összeomlása a jelenlegi helyzetnél is súlyosabb következményekkel járna Európa biztonságára. Putyin tehát retorikai értelemben túloz, ám a hosszú távú tétet helyesen fogalmazza meg. Nem gondolnám, hogy Putyin a háborúval állama létét sodorta a megsemmisülés kockázatába. Épp ellenkezőleg. A 24. órában lépett, a Nyugat ugyanis vészesen szorította a hurkot Oroszország körül, és a további késlekedés Oroszország gyengüléséhez vezetett volna, hiszen Moszkva a jelenleginél rosszabb helyzetben lett volna kénytelen ütközni a Nyugattal. Más kérdés, hogy Oroszország készen állt-e egy ilyen hosszú háborúra. Nem véletlen, hogy nem háborúval és területszerzéssel próbálta megoldani Ukrajna kérdését, visszaszerezni az ország felett a befolyását. Most már erre kényszerül, és nem áll vesztésre, ugyanakkor egyre nagyobb árat fizet azért – valójában ez Amerika első számú célja –, hogy Ukrajna le legyen úgymond „ellen-Oroszország”.

– „A helyzet 2014-ben alapvetően megváltozott, amikor az ukránok nyugati segítséggel államcsínyt hajtottak végre" - állapította meg Putyin. A Nyugat hollywoodi módszerekkel, „soft power"-rel hajtotta végre a puccsot, ezt most Moszkva véres háborúval akarja ellensúlyozni. Távlatosan mit tanulhatnak ebből az igazi demokráciák, köztük hazánk is?

- Oroszország ugyanazt akarta, amit 2014-ben a Nyugat. Puccsot. Mint említettem, nem akart háborút. Azt is mondhatnám, ebbe az Egyesült Államok nagy örömére belecsúszott. Tévedés tehát a Nyugatban az angyalt, vagy a befolyását fehér kesztyűben kiszélesítő elegáns erőt, míg Oroszországban az ördögöt, a mindent erőszakkal megoldó durva szereplőt látni és láttatni. Ez nem visz sehová, szintén az információs háború része. Bármilyen szörnyű is kimondani, Oroszország racionálisan lépett, és ezt a cinikus módon ukrán vérrel az ellenfelét gyengíteni próbáló Nyugat is tudta. Az Egyesült Államok számított is rá. Európa nem, de ez a jelenlegi nyugati elit problémája. A legfőbb tanulság, hogy a másik oldal érdekeit nem lehet a végtelenségig semmibe venni. Már csak azért is, mert végső soron az érdekek, és nem az értékek mozgatják a világot. Tehát a reálpolitika alapján kell közelíteni a történésekhez. Aztán tudomásul kell venni, hogy semmi sem tart örökké, így Amerika hegemón szerepe sem örök. Az erőviszonyok folyamatosan változnak, és az átalakuló világban helyesen kell felmérni a saját mozgásterünket. De arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a megoldatlan kérdéseket előbb-vagy utóbb így vagy úgy lezárják. Készen kell tehát állni a legrosszabb forgatókönyvekre is. A történelemnek nincs vége, a szuverenitás megvédéséhez erő, haderő és az önfenntartás képessége szükségeltetik. Ez utóbbi persze az adottságoktól is függ, de a képességeink határaival tisztában kell lennünk.

Stier Gábor – hirado.hu

– Nyolc éven át töprengett a Donyec-medencei konfliktus békés megoldásán, Oroszországot azonban „az orránál fogva vezették" – fogalmazott Putyin. Ezt maguk a nyugati vezetők is beismerték, azaz erkölcsileg lenullázták önmagukat nagy nyilvánosság előtt. A vérontást azonban ezzel a nulla erkölcsiségű garnitúrával kellene, tárgyalások útján megállítani. Hogyan lehetséges ez?

- Nehezen, hiszen a bizalomvesztés minden oldalon óriási. Ezért aztán a felek e háború frontjain, a harctéren, a gazdasági fronton igyekeznek olyan helyzetet teremteni, hogy a maguk szempontjából minél jobb feltételekkel köthessenek tűzszünetet. A békéhez ennél is több kell, az érdekek azonban előbb-utóbb errefelé lökik az érintetteket. Egyelőre még a fegyvereké a főszerep, de ez sem tart, nem tarthat örökké.

Molnár Pál