Kép: VTV Füzesabony

Aszív a szülőföldön marad! Holló József 1944. május 24-én, Mezőnagymihályon, egy dél-borsodi, tökéletes síkságú, Alföld-széli faluban született, református, földműves család első gyermekeként. Akkor még nemcsak az utcabeliek, hanem az egész falu népe névről ismerte és szólította egymást. A sík határban pajtásaival együtt szívesen barangoló Holló József messzire ellátott. Különösen a mezőnagymihályi templom tornyából szerették fürkészni a távolt: délre egészen a Tiszáig, Keletre a Tokaj-hegyig, északra a Bükk odakéklő vonulatáig.

Óriási élmény volt számára a Tisza-menti síkra, a szülőházra boruló, csillagkupolás – különösen nyáron, augusztusi csillaghulláskor – csodálatosan magas égbolt. Az anyaföld anteuszi talaja, olyan éltető erő volt Holló József számára, mint Fecske Csabának Szögliget, Kalász Lászlónak Perkupa és Szalonna, a Balassi-kardos Serfőző Simonnak Zagyvarékas, Papp Lajosnak Hódmezővásárhely és Szeged, Cseh Károlynak Borsodgeszt, Szabó Bogár Imrének Püspökladány, Csorba Piroskának Szuhakálló…

Főképpen népdalokon és zsoltárokon, hithű közösségben nevelkedett. Korán megragadták a református énekek, a Szentírás vonzó igehelyei. A zsoltárokat, a Biblia „vonzóbb részeit” korán, hallásból megtanulta, vonzódott hozzájuk. A világháborús állapotok ellenére mindent megkapott, amit egy család és faluközösség adhat: figyelmet, elismerő jó szót, szeretetet, nyitott látóhatárt, pótolhatatlan kincset: anyanyelvét. Tamási Árontól megtanulta: élhetünk bárhol, a szív a szülőföldön marad.

Emlékszem, Petőfit hangosan idéztük, együtt szavaltuk: „Itt születtem én ezen a tájon…” Mindig nagy szeretettel beszélgettünk Arany Jánosról. A Honnan és hová? létfilozófiai, összegezés, hitvallás kérdését boncolgattuk: „Mily rövid az élet!… / Mint hullócsillag futása / Míg tündöklött, addig élt. (…) S honnan jössz te, lélek… / Mint reméli keresztyény, / Lesz dicsőbb folytatása: / Én ezt meg nem tagadom.”

A miskolci Kelet alkotókörben

Miskolcon, az Utry Attila által szervezett és működtetett Kelet alkotókör (1973) körében olyan költő-és írótársaságba került, amely életre szólóan meghatározta poétai szemléletét. Cseh Károly szavával szólva: „tolltársai” között barátai, támogatói is akadtak. Olyan költőtársai is voltak, akikre lélekben is támaszkodni tudott. Szabó Bogár Imre szerint akadtak akarnokok, magamisták is, de még többen, akik segítették egymás költői útját, témáik és egyéni hangjuk megtalálását is. Közös volt bennük a versek szeretete, a szellemi-lelki és költői otthonosság igénye, amely Holló Józsefből mindmáig sugárzik. Felelősséget éreztek egymás iránt. Valami fontosat valóra váltottak az irodalmi alkotókör szellemi szimbiózisából.

A lokalitáson, nemzedéki együvé tartozáson túl hasonló volt a gondolkodásuk, részint az ízlésük is. Holló József jóembersége ebből a szellemi-lelki örökségből is erősödött. Nem arra törekedtek, hogy a másik madár tojását leszólják, sőt kidobják a közös fészekből. Miskolcon repültek fel rajban, hogy aztán ki-ki rátaláljon saját egyéni útjára.

A Kelet Irodalmi Alkotócsoport történetében ma már Utry Attila, Csorba Piroska, Fecske Csaba, a maradékok maradékát jelenti. Ötvös Éva színművész Répássy Tamással, a férjével együtt járt az alkotókörbe… Az égi hazába költözött: Akác István, Cseh Károly, Furmann Imre, Hajdú Gábor, Mecsek Zsuzsa, Répássy Tamás, Szabó-Bogár Imre, Szendrei Lőrinc. Emléküket könyveik és a Kelet-antológiák őrzik.

Bertha Zoltán a Hűség és sokféleség című remek szemléjében lényeglátóan összegezi értékelését: „Karakteres színfoltja volt – és maradt – Észak-Magyarország, Miskolc és környéke szellemi, kulturális életének a Kelet alkotócsoport. Az 1973 óta működő irodalmi és művészeti társaság, társulás – mai hivatalos nevén: Kelet Irodalmi és Társművészeti Egyesület – jellegzetes és meghatározó értékekkel gazdagította az észak-keleti tájakon új és új hullámokban pezsdülő művészeti folyamatokat, jótékony hatással bírt a régió kulturális önszemléletének és önértékelésének árnyalására, erősítésére.”

Kiváló kiröptető fészek volt Holló József számára és mindvégig erős lélekellátója maradt a ma már csak virtuálisan létező, mégis inspiráló hatású Kelet irodalmi és baráti alkotókör. Olyan tollforgatók is voltak közöttük, akik sikeresen tudták verseiket, írásaikat előadni. Hasznos kötetvitákat, esteket rendeztek; megbeszélték egymás verseit, megvitatták készülő köteteiket. Jó viszonyt igyekeztek ápolni idősebb költőkkel, Kalász Lászlóval, Serfőző Simonnal, Papp Lajossal, a Napjaink költő-főszerkesztőjével.

A távolból segítette munkájukat Rónay György, Fodor András, az irodalomtörténész Rónay László, Tverdota György, a miskolci Porkoláb Tibor, az újságíró Horpácsi Sándor, a Kossuth-díjas festőművész, Feledy Gyula, a művészettörténész Dobrik István, a rádiós-szerkesztő Jakab Mária, Borkuti László, a Bíbor Kiadó vezetője. Könyvbemutatóikra kiváló könyvtárosok, dr. Környey Lászlóné Gaál Edit, Hornyánszkyné Kühne Katalin igazgatók biztosítottak illő helyet és alkalmat.

„Mit tehet a költő?”

Holló József 2003-ban költözött az Eger melletti Ostorosra, feleségével, Buczkó Andreával, aki számára már huszonhét éven át töltötte be a költő életében a kedves és a múzsa szerepét. A költészethez, a szóművészet legintenzívebb, legemocionálisabb és legkreatívabb formájához egész lényével kötődött. Életének szinterein, bárhol is élt a poétai Árkádiában – az újulni képes Főnix szárnya alatt – nyelvében költőien lakozott.

De „Mit tehet a költő”, amikor a nyomtatott sajtóból, a hírlappá vált újságokból szinte teljesen eltűnt a vers, az internet, az okostelefon, a tablet átvette a kommunikáció, a versírás, az olvasás feladatkörét, de pótolni már tudta. Hamis a trendi indoklás: nincs a versre igény, az emberek nem igénylik, nem érdekli őket, nincs rá kereslet, nincs piaci értéke. Visszaszorult a vers, de vissza is szorították. Mégsem véletlen: megszaporodtak a versírók és versmondók, a megzenésített versek, kazetták, CD-k, videoklipek.

Költőink hagyatéka csodálatos örökség, összeköti a múltat a jelennel. Holló József legfőbb példaadói: Petőfi, Arany, és a XX. századi hármas költőcsillaga: Ady, József Attila és Radnóti. Ady „az Ember Szépbe-szőtt hitét” hirdeti. József Attila A mai költő feladatai című esszéjében írja: „A költő alkot és ez nem jelent levesebbet, minthogy alakítja a világot, az emberi világot, az emberséget azoknak a segítségével, akik (…) mással lévén elfoglalva, úgy osztoznak a költő tevékenységében, hogy művét szeretettel veszik magukhoz. Mert a mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet s azért szeretik, mert keresik az emberséget.” Radnóti tragikus sorsa ellenére is a bűvölő szépség, a létszerelem költője… Aki igazi szépséget tud teremteni és felmutatni, okot ad a reményre.

Holló József versei erősítik az élet értelmébe vetett hitet. A szépség, jóság és igazság üzenetét sugallják. Költészetét karakteresen jellemzi: a hit a költői szóban. A költészet, a költői tehetség külön kegyelem. Szerette József Attila univerzális költészetét: „A lét dadog, / csak a törvény a tiszta beszéd.” Tőle tanulta: „…nem az a fontos, hogy én írjak verset, de szükséges, hogy vers írassék, mert nélküle meggörbülne a világ gyémánt tengelye.” (József Attila: Gyémánttengely. 1935) Lélekbátorító erő volt számára az egyenes, tanúságtevő beszéd: „Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább! / Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát. // Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad!” (Ars poetica) Nagy László nyomán vallotta: „Műveld a csodát, ne magyarázd!”

„INRI – ÍRNI!”

A poézis gyönyörködtető funkcióján túl: teremtő és termékenyítő lelki erő. A vers tömör beszéd, sűrített képsor. A metaforák a véges-végtelen érintőjén jönnek létre. Amint a kultúra genetikus kapcsolatot tart az Isten-kultusszal, a költészet is az isteni terv része. Holló József nemes hagyományt követett, egy ütemre lépett nála élet és költészet. Azt vallotta: „Boldogan és boldogtalanul is szükségünk van egy-egy percnyi csendbefogódzó álmodozásra.” Költői öndefiníciója: „Csak villanó fény vagyok az idő-végtelenben.”

Háromnegyed százados életét a „születtem, elvegyültem, kiváltam” folyamat jellemezte. A születés égi ajándéka, az éltető szerelem szépsége, az élet értelme, az elmúlást, a földi létet koronázó égi kegyelem foglalkoztatta. Alkotópályája ívét verskötetei jelzik. Hét önálló verskötetet – Németh László szavával szólva – „bábáskodott fényre”: Tétova szívverés. (Miskolc, 2000, Rónai Művelődési Központ, Kelet-könyvek 17); Szélcsendben. (Miskolc, 2002, Rónai Művelődési Központ, Kelet-könyvek 21); Törékeny nyárvég, (Eger, 2008. Gonda Kiadó); Őszmarasztaló, Bp., 2012. (Hungarovox Kiadó); Érzéslabirintus. Bp., 2014. (Hungarovox Kiadó); Lélekmagányban. (Bp., 2017. Hungarovox Kiadó). Ez a kötete „In Memoriam” című, ’56-os versösszeállításért az ’56-os Szövetség Nívó-díjában részesült.; A Válaszutakon a hetedik önálló verskötet, 2019-ben – szintén Kaiser László és Pereszlényi Helga jóvoltából – a Hungarovox Kiadónál látott napvilágot.

Versei antológiákban is olvashatók: Hit a szóban (2000. Miskolci Megyei Jogú Város és a Mecénás Alap támogatásával, Kelet-könyvek, 18); Város az Avas alatt. (2008. Irodalmi Alapítvány, miskolci JEL-KÉP Irodalmi és Társművészeti Társaság támogatásával.) Korképek (Győr, 2016. Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Közösség, GYAK). Írásai rendszeresen helyet kapnak az Agria folyóiratban, a Borsod megyei Kaptárkövekben. 2016-ban megkapta a Kultúra Nagykövete kitüntetést, forradalmi témájú verseiért pedig az 1956-os Szövetség Nívó-díjban részesítette. Gyakori résztvevője, meghívottja volt irodalmi, kulturális, egyházi ünnepi eseményeknek, rendezvényeknek – határainkon innen és túl…

Költői hivatásérzete ahhoz hasonlítható, amit a Balassi-kardos Utassy József 1972-ben csodálatosan kifejezett, amikor szabadúszóként a tehetség kegyelmére bízta magát: „INRI – ÍRNI!” Utolsó egri könyvbemutatóján jó szívvel fogadta az aranyul író Aranytól kölcsönzött két, áldáskívánó versrészletet, amellyel köszöntöttem az akkor 75 esztendős Jubilánst: „… Van hallgatód? nincsen? / Te mondd, ahogy Isten / Adta mondanod.”

A szépség szerelmese, a jó és igaz híve végül az Eger melletti Ostorosan, szép kertes házban megtalálta azt, amire Arany János annyira vágyott: „Egy kis független nyugalmat, / Melyben a dal megfoganhat, (…) Csöndes fészket zöld lomb árnyán, / Hova múzsám el-elvárnám, / Mely sajátom; (…) Munkás, vidám öregséget, / Hol, mit kezdtem, abban véget…” Felesége, Andrea egy személyben volt múzsa és hitves. Sajnos, megszakadt a létszerelemben töltött, termékeny „őszikék” korszak…

Holló József 2019. július 30-án tért meg Teremtőjéhez. Augusztus 9-én búcsúztunk Tőle – az ostorosi sírkertben. Sokan voltunk végtisztességtevők, az ökumené jegyében, több felekezet képviselőiként búcsúztunk költőbarátunktól. Kaiser László és Pázmándy László költő- és íróbarátok szépen, emberül búcsúztatták… Számomra jelkép maradt, ahogyan a temetőkerítésen túl, a sír közelében lobogott a szélben a zászló, miközben a zengett a zsoltár: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” Emléke legyen áldott!

Cs. Varga István