Harrach Péter: Emlékezetünk az identitást szolgálja
2023. szeptember 19. 21:25
Kazár adott otthont a 17. alkalommal megrendezett Nógrádi Vármegyenapnak, amely az idén a Madách-emlékév jegyében zajlott. A rendezvény az itt élők identitásának, értékeinek, gondolkodásának, büszkeségének ünnepe. Az ünnepi közgyűlésen átadták a vármegye kitüntetéseit, a térség települései pedig gasztronómiai vásáron mutatták be különlegességeiket.
1705. szeptember 12. és október 4. között tartották Szécsényben a nevezetes országgyűlést. Az itt elfogadott törvényekre gondolva Nógrád az új állam bölcsőjének nevezhető. E jelentős eseményekre emlékezve tartják minden esztendőben a vármegyenapot a fenti dátumhoz igazodva.
Az ünnepi vármegyei közgyűlésen Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a KDNP frakcióvezető-helyettese is részt vett és megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel.
Úgy fogalmazott: emlékezetünk az identitást szolgálja. Nem mindegy azonban, hogy kikre és milyen eseményekre emlékezünk. A Madách-emlékév kapcsán fel kell idézni Az ember tragédiája című művet. Annak utolsó mondata – mely így hangzik: Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! – reményt ad a jövőhöz. Gyermekeink érdekében küzdenünk kell, soha fel nem adni és bízni a gondviselésben.
Harrach Péter, az MKDSZ elnöke
– Településünk hagyományai, épített, kulturális és természeti öröksége évszázados múltra tekintenek vissza. Büszkék vagyunk a falu palóc kontyos házaira, népviseletünkre és a község határában látható riolittufára is – fejtette ki köszöntőjében Gecse Ákos, Kazár polgármestere. – Mi kazáriak azt valljuk: a hagyományőrzés mai rohanó világunkban nagyon fontos feladat, hiszen gyermekeink kötődése ezen értékek ismeretében alakul ki szülőfalujuk iránt. Azonban úgy gondoljuk:
értékeinket nem csak őrizni kell, életben is kell tartani azokat és tovább örökíteni a következő generáció számára.
– A vármegyenap a Nógrádiak identitásáról szól, arról, hogy mit tartunk fontosnak, miket gondolunk és mire vagyunk büszkék – húzta alá Becsó Zsolt országgyűlési képviselő. – Egyenes derék, felemelt fej, csibészes mosoly, stratégiai nyugalom. Ez Nógrád.
Balla Mihály, Harrach Péter, Skuczi Nándor
– Az ünnepi közgyűlésen megjelenteket Budai László, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja és Juhász Péter, Besztercebánya megye alelnöke is köszöntötte.
- Van mit ünnepelnünk, és van minek örülnünk. Ünnepelve emlékezünk a 200 éves Petőfire és Madáchra. Ők különböző módon, de mind ketten legfontosabb értékeinket, életünknek értelmet adó érzéseinket fogalmazták meg. A Teremtőhöz, a szülőföldhöz, a hazához, a nemzethez fűződő viszonyunkat – hangsúlyozta beszédében Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke. – Már pedig, ha az embernek van értékrendje, hát bizonyára ragaszkodik is hozzá. Most pedig, olyan időket élünk, hogy talán
minden eddiginél erősebben kell ragaszkodnunk évezredes értékeinkhez és nemzeti érdekeinkhez.
Mert minden eddiginél nagyobb támadás alatt állnak azok. Hozzátette: a nógrádiaknak is megvan a magunk sajátos identitása, lakjunk az Ipolyon innen vagy túl. Különös vagy inkább különleges népi kultúránk, nyelvjárásunk, népi vallásosságunk, legendás vendégszeretetünk. Vigyázzunk ezekre, mind megannyi érték. Támadás alatt álló érték. Erősítsük identitásunkat! – húzta alá Skuczi Nándor.
Gasztronómiai vásáron lehetett megismerkedni a tájegység jellegzetes ételeivel
A vármegyenapi ünnepség jó alkalom arra is, hogy korunk példaképei előtt hajtsunk fejet, így ezen a napon adták át a közgyűlés által alapított kitüntető címeket és díjakat, illetve miniszteri elismeréseket is.
Az eseményről szóló teljes híradást a díjazottak névsorával itt lehet elolvasni.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.