Orbán Balázs politikai igazgató stratégiai célnak nevezte, hogy Magyarország mielőbb csatlakozhasson a világ valóban fejlett országainak csoportjába, és kutatás-fejlesztési központtá lépjen elő, legalább regionális viszonylatban. Azt is elárulta, hogy ennek érdekében mire van szükség.
Magyarország nem alkalmazkodik ideológiákhoz, mert a rombolás helyett a kapcsolatok fenntartásában érdekelt – jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Budapesten, a Danube Institute szervezésében létrejött, 3. Danube geopolitikai csúcs című rendezvény második napját megnyitó, vitaindító beszédében.
Orbán Balázs a világ geopolitikai helyzetét elemezve elmondta, az utóbbi évek tapasztalatai alapján a Nyugat gazdasági teljesítménye, a nemzetközi intézményrendszer feletti befolyása és a neoliberális gazdasági-politikai modellje egyaránt rogyadozik, miközben a rajta kívül álló országok egynémelyike már megelőzte gazdasági teljesítményben, a technológiai versenyben és a nyersanyagok birtoklásában is.
Ezt érzékelve döntött úgy a Nyugat, hogy új érdekérvényesítési stratégiaként kezdje el „jókra” és „rosszakra” kategorizálni az egyes országokat, nem törődve azzal, hogy a „jók” alszövetségekbe terelése és a „rosszak” kiszorítására való törekvés az egész közösség erejét csökkenti, továbbá belső feszültségekhez és konfliktusok kialakulásához vezethet – tette hozzá.
Orbán Balázs szerint ebben a helyzetben Magyarországnak három fontos célja van: elemezni és alkalmazkodni a változó geopolitikai és gazdasági helyzethez, bármely lehetséges eszközzel elérni az ukrajnai háború mielőbbi befejezését, mert az csak negatív gazdasági-politikai és kulturális következményekkel jár, valamint minden nyomás ellenére is kimaradni a háborúból. A miniszterelnök politikai igazgatója úgy látja, hogy ezen törekvésében támogatja a lakosság a magyar kormányt, mert békében és szabadságban kíván élni.
Magyarország tanulmányozza az ideológiákat, és a tanulságokat levonva próbálja meg hasznosítani belőlük azt, ami értéket teremhet; ugyanakkor egyetlen nagyhatalomnak sem kíván sem az eszköze, sem a kiszolgálója lenni, hanem a belső viták lefolytatása után dönt arról, hogy merre haladjon – emelte ki.
További, stratégiai célnak nevezte, hogy Magyarország mielőbb csatlakozhasson a világ valóban fejlett országainak csoportjába, és kutatás-fejlesztési központtá lépjen elő, legalább regionális viszonylatban. Ehhez gazdasági lépésként az infrastruktúra-fejlesztést, a termelékenység fokozását, a közszolgáltatásokba és az oktatásba való további befektetést nevezte meg; politikai célként pedig azt, hogy Magyarországnak legyen befolyása a térségében zajló folyamatokra.
Egy ilyen politika további eszközeinek nevezte a kapcsolatépítést és az aktív intézményi szerepvállalásokat, a globális gazdaságba való további bekapcsolódást.
Mindehhez kedvezőnek nevezte hazánk földrajzi elhelyezkedését és kulturális örökségét, amely szerinte fontos találkozási pontot, hidat képez kelet és nyugat között.
Szintén jó alapnak tekinti a komplex, exportorientált gazdaságot, amely a régió kulcsállamává teheti Magyarországot. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a Harvard gazdasági komplexitás indexe szerint Magyarország ma a világ 11. legkomplexebb gazdaságának számít, megközelítve Hollandiát, Németországot és Ausztriát; valamint azt, hogy az utóbbi 10 évben megtöbbszöröződött az országba beáramló külföldi tőke, keletről és nyugatról egyaránt.
Beszéde végén a kétoldalú kapcsolatokról szólva negatív példaként emelte ki, hogy a jelenlegi, liberális amerikai kormányzat ma nem a kapcsolaterősítésen, hanem ellenkezőleg, ezek rombolásán dolgozik.
Ennek részeként pedig ideológiai és politikai nyomásgyakorlással odáig ment, hogy amerikai vállalatokat próbál meg lebeszélni a Magyarországon való befektetésről és fordítva, akadályokat állít az Egyesült Államokban befektetni kívánó magyar vállalkozók elé.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a magyar kormány ennek ellenére is optimista és mindent megtesz a korrekt együttműködés érdekében, mert a két ország múltbéli, kiváló együttműködésére való tekintettel ezt tartja célravezetőnek.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Wass Albert 1998-ban, még életében kapta meg a Balassi Bálint-emlékkardot. Akkor, amikor a Horn-Kuncze garnitúra szellemileg kirekesztette az írót, költőt. Most Bonyhádon, abban a városban, amelyben 29 éve kovácsolja a Balassi-kardokat a helyi fegyvermester, a Parlament elnöke: Kövér László idézte fel az Amerikában elhunyt irodalmár alakját.
-
A két évvel ezelőtt elhunyt felvidéki magyar politikus és közíró emlékére tartott, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) által szervezett rendezvényen felolvasott levélben a nemzetpolitikai államtitkár Duray Miklós személyiségét és életművét méltatta, rámutatva: Duray bátran és megalkuvás nélkül szólalt fel a rábízottak érdekében és profetikus alkat volt.
-
A miniszter a részletekről szólva kifejtette az ingyenes késési biztosítás minden utast megillet. A telefonos alkalmazásban vett jegynél automatikusan visszautalják a jegy árának felét a vásárlásnál használt bankszámlára. Interneten, automatában vagy jegypénztárnál vett jegynél az úticélhoz legközelebb lévő jegypénztárban lehet majd érvényesíteni a késési biztosítást.