A Gutenberg-világ után Zuckenberg-galaxis
Egykor Gutenberg világában éltünk, ma pedig Zuckenbergében - hangzott el. Talán még soha nem volt akkora kommunikációs szakadék a generációk között, mint napjainkban.
2023. december 8. 22:03

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőt mond a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó megnyitóján a Thermal Hotel Visegrádban 2023. december 8-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára felidézte, első alkalommal 2019-ben szervezték meg a találkozót, amelyből mára hagyomány lett. Ezek a találkozók arra is lehetőséget teremtenek, hogy a szakmai kapcsolatok mellett baráti kapcsolatok szülessenek, illetve a meglévők megerősödjenek - hangsúlyozta.

Napjainkban egy gyorsan változó világban kell megtalálnia helyét a médiának és az újságírásnak, ami hihetetlen felelősség és feladat - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón pénteken, Visegrádon.

Tuzson Bence köszöntőjében rámutatott: képesnek kell lenni elhatárolni a lényegest a lényegtelentől, a valóst a valótlantól, és el kell tudni juttatni az üzenetet a hallgatósághoz.
   
Minőségi kommunikációra van szükség, amely a valóságot közvetíti - húzta alá.
   
A miniszter a találkozó céljaként jelölte meg annak megfogalmazását, hogy a média és a jog területén jelentkező kihívásokra hogyan tudnak a magyarok, a magyar újságírók megfelelő választ adni.
   
Egykor Gutenberg világában éltünk, ma pedig Zuckenbergében - mondta, hozzátéve: talán még soha nem volt akkora kommunikációs szakadék a generációk között, mint napjainkban.
   
A miniszter felidézte, hogy amikor először választották országgyűlési képviselőnek, 2014-ben, akkor az volt az első olyan Országgyűlés, amely legitimációját már a határon túli magyaroktól is kapta. Ez egyfajta kötelezettséget "állított" a magyar Országgyűlés és a magyar kormány elé egyaránt - mondta.
   
"Magyarország miniszterelnöke már nem egy határokkal körbe zárt országnak a miniszterelnöke, hanem minden magyaré" - fogalmazott. Kitért arra, hogy mindez kötelezettséget jelent olyan értelemben is, hogy minden intézkedésüket oly módon kell meghozni, hogy az minden magyarra kihat, és ennek megfelelő felelőséggel kell kormányozni.
   
Ugyanakkor minden határon túli magyar felel Magyarországért és a teljes magyar közösségéért - mutatott rá, kiemelve: ezen a téren is létrejött a nemzetegyesítés.
   
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: a Kárpát-medence legjobb újságírói, legfontosabb szerkesztői és legmeghatározóbb médiaszemélyiségei vesznek részt a találkozón.
   
"Elképesztő felelősség nyomja az írástudók vállát" - fogalmazott a parlamenti államtitkár, hozzátéve: minden egyes szónak "komoly súlya" van.
   
Kitért a hitelesség fontosságára is, amit - mint mondta - nagyon nehéz felépíteni, de nagyon könnyű elveszíteni.
   
Vitályos Eszter - aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is - a visegrádi rendezvényen szólt az ott zajló fejlesztésekről, és hangsúlyozta: rengeteg a tennivaló. Amennyire gyönyörű ez a térség, annyira népszerű is, egyre többen költöznek ide, ami számos feladatot ró az döntéshozókra - húzta alá az államtitkár.
   
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára felidézte, első alkalommal 2019-ben szervezték meg a találkozót, amelyből mára hagyomány lett. Ezek a találkozók arra is lehetőséget teremtenek, hogy a szakmai kapcsolatok mellett baráti kapcsolatok szülessenek, illetve a meglévők megerősödjenek - hangsúlyozta.
   
Önök azért vannak itt, mert magyarok - fogalmazott, hozzátéve: a magyar nemzet egységét építik immár 14. éve. Rámutatott: fontos olyan hálózatok kialakítása a média területén is, amelyek később önmaguk is működőképesek lesznek. A kormány segíti létrejöttüket, működésüket, de azt szeretnék, ha ezek önállóan, a Kárpát-medencében megállnák a helyüket - jelezte.

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke közölte: mára hagyománnyá vált a Kárpát-medencei találkozó, amelynek szervezéséhez a szövetség tavaly csatlakozott.

Kiemelte, a magyarság minden traumán, megpróbáltatáson túl tudja magát tenni. Az igazi kihívás ugyanakkor magyarként megmaradni ebben a szakmában - húzta alá.       

MTI
  • Hazai klubfutball: közepes alatt
    Ma a magyar bajnokságot az a Paks vezeti, amely magyar edzővel és magyar játékosokkal küzd. Tudjuk azonban, hogy BL-csoportkörbe jutást ettől a gárdától nem várhatunk. Márpedig a hazai klubfutballnak a BL-ben a helye: a csoportkörnél magasabb szinten.
  • Kik bújhatnak meg az ENSZ mögött?
    Hazánkban több ezer hajléktalan él nem méltóságteljesen. Rájuk miért nem utal a szélsőséges ENSZ-garnitúra? Vélhetően azért, mert ennek az extrémitásnak (is) a kettős mérce a célszerszáma.
  • A szolnoki csata 175. évfordulója
    Az 1849-es csatára emlékezve 28. alkalommal rendezi meg az eseményt Szolnok önkormányzatának megbízásából a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ - tájékoztattak.
  • A Trianon utáni ötödik nemzedék
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban tartott eseményen rendhagyó módon tartott köszöntőt, tekintettel arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter betegsége miatt nem jöhetett el, így az államtitkár tolmácsolta a tárcavezető gondolatait.
  • Hazánk a fő kontinensen: Eurázsiában
    Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Iskola tanára hozzászólásában úgy fogalmazott, hogy a nyugati politikai elit a zöld ideológia alapján a kapcsolatépítés helyett a keleti kapcsolatok elvágásán dolgozik, miközben a magyar kormány az "irígy és rosszalló" nyugati pillantások ellenére a keleti és a kínai kapcsolatok ápolásával csak azt teszi, amit a nyugati nagyvállalatok egy része is tett a múltban.
MTI Hírfelhasználó