Potápi Árpád Jánosnál a magyarság nem járulékos elem, hanem lényegadó karakter volt, a nála tapasztalt nemzethűség a bukovinai székely gyökereiből is eredt, melyekre nagyon büszke volt – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Csíksomlyón, ahol emléktáblát avattak a tavaly elhunyt nemzetpolitikai államtitkárnak.
A néhai államtitkártól búcsúzott mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Áder János és Novák Katalin korábbi köztársasági elnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
„Ország, melly fekvésére, éghajlatára, termékére és nemzeti lelkére nézve jó lovakat nevelni, Magyar Országnál különb nincs” – állapította meg Széchenyi István 1828-ban.
Potápi Árpád János kitért arra is, hogy nagyon sok nemzetpolitikai intézkedés alapgondolata született Tusványoson az elmúlt években. Példaként említette a Határtalanul programot, az oktatási-nevelési támogatást, a magyar állampolgárságot. Ezekre mind-mind nagyon büszkék lehetünk - mutatott rá.
Potápi Árpád János közölte, kiemelten fontos a politikai intézményrendszer megerősítése is, hiszen ha az helyi, megyei, tartományi vagy országos szinten erős, akkor az élet minden területén sikereket tudnak elérni.
Tevelen szinte minden család a saját bőrén tapasztalta meg, hogy egy háborúban nincsenek vesztesek és győztesek. Számunkra az elmúlt 500 év háborúi csak vesztesek voltak, egy választható utunk van: a béke - mondta Potápi Árpád János.
Ne legyenek illúzióink: a magyarok ügyét csak a magyarok fogják képviselni - jelentette ki Potápi Árpád János a Duna Napok záróeseményeként rendezett Összetartozás koncert előtt ünnepi beszédében.
Potápi Árpád János leszögezte, a nemzeti összetartozás közelgő napja az emlékezés mellett lehetőséget teremt arra is, hogy az elmúlt évszázad sikereire is tudjunk emlékezni. Azt mondta, ilyenkor a történelmi hőseink mellett azokra az átlagemberekre is gondolnak, akik a nemzetet "továbbvitték" minden nehézség ellenére.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány alaptörvényben rögzítette, hogy felelősséget visel a határon túli magyarságért, de egyben államalkotó tényezőként ismeri el az országban élő nemzetiségeket.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Akkor tudta volna Európa saját kezében tartani a jövőjét, ha mi európaiak tárgyalunk az oroszokkal Európa jövőjéről, most az oroszok az amerikaiakkal tárgyalnak számos kérdésről, többek között Európa jövőjéről, de nem mi tárgyalunk - fogalmazott a pénteki orosz-amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban a kormányfő.
Elemi erővel küzdök az LMBTQ és a genderlobbi, mint mozgalom ellen – hangsúlyozta Szilágyi Ákos, a Hetero Pride egyik szervezője Tusványoson, aki egy nem mindennapi, Karácsony Gergelyt, mint Budapest főPRIDEmesterét ábrázoló, és a genderlobbira reflektáló pólóban érkezett az eseményre.